Súlyos baleset

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2003.08.20. 21:02
Címkék
Közel tízezer néző látogatott ki az immár 29. alkalommal megrendezett nemzetközi salakmotoros Debreceni Nagydíjra, amely tragikus lehet a salakmotorozás történetében.
A viadal hetedik futamában a lengyel Piotr Winiarz ugyanis a palánknak csapódott, majd eszméletlenül terült el a földön. A lengyel versenyző súlyos fejsérülést szenvedett, kórházba szállították, állapota az este folyamán válságos volt.Öt ország 18 vaspapucsosa vett rész a debreceni viadalon, amelynek már a legelejétől küzdelmes csatákat láthatott a nagyérdemű. A hazai közönség kedvence, Magosi Norbert csak a kisdöntőig jutott, mert a fináléba jutásért kiírt etapban a lengyel Drabik és Tihanyi Sándor is megelőzte. Az ötödik helyért vívott futamban javított Magosi, magabiztosan nyert az osztrák Wallner, a szlovén Kolenko és a lengyel Slatczka előtt.A legjobbak futamában Drabik és Tihanyi mellett az addig minden futamában diadalmaskodó Szatmári László és Andrzej Huszcza húzta a gázt. A lelátón ülők hatalmas ovációban törtek ki a startot követően, hiszen Tihanyi rögtön az élre állt, mi több, a debreceni pilótát Szatmári követte. A két magyar elhúzott a lengyelektől, akik öldöklő csatát vívtak a harmadik helyért. Végül a kockás zászlót először Tihanyi látta meg, majd Szatmári, Drabik, Huszcza volt a sorrend. Tihanyi a Debreceni Nagydíj történetében másodszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára.29. Debreceni Nagydíj
Az élcsoport: 1. Tihanyi Sándor (magyar), 2. Szatmári (magyar), 3. Drabik (lengyel), 4. Huszcza (lengyel), 5. Magosi (magyar), 6. Wallner (osztrák)
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
4 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája