Egyre fogy Trap együttese

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.09.02. 22:34
Címkék
Nem könnyű Giovanni Trapattoni élete. Az olasz válogatott szövetségi kapitányára nehéz feladat vár, hiszen csapata szombaton Wales, szerdán pedig Szerbia-Montenegró ellen lép pályára, ám sztárjai közül többen is kidőltek a sorból.
Christian Vieri sem teljesen egészséges
Christian Vieri sem teljesen egészséges
Christian Vieri sem teljesen egészséges
Christian Vieri sem teljesen egészséges
Christian Vieri sem teljesen egészséges
Christian Vieri sem teljesen egészséges
Francesco Totti és Fabrizio Miccoli izomhúzódás, illetve vakbélgyulladás miatt már a 23-as keretbe sem került bele (bár a Roma-játékos a szerdai meccsre talán felépülhet), míg Vieriről, Perrottáról, Delvecchióról és Filippo Inzaghiról Covercianóban derült ki, hogy nem teljesen egészséges, Abbiati pedig magas láza miatt meg sem érkezett az edzőtáborba.
Az említettek közül a Chievo-középpályás Perrotta sérülése tűnik a legsúlyosabbnak, míg Christian Vieri így magyarázta meg, hogy miért nem egészségesen érkezett Covercianóba: "Vasárnap darabokban voltam, aztán hétfőn jobban éreztem magam, és biztos vagyok benne, hogy szombaton pályára tudok lépni. Sajnos a védők egyre kíméletlenebbek, és a játékvezetők nem tesznek meg mindent azért, hogy megóvják a támadók testi épségét.”
Trapattoni gyorsan válaszolt egyik kedvenc csatárának: "Ez a nagy bajnokok sorsa Sivoritól Maradonáig, Pelétől Vieriig. Ez ennek a sportágnak a története: a védők adnak, a csatárok pedig tűrik.”
Jó hír viszont Trap és válogatottja számára, hogy a milánói közönség rendkívüli érdeklődést mutat a találkozó iránt: kedd estig 40 ezer jegy kelt el elővételben a walesiek elleni összecsapásra.
A keddi nap másik nagy témája az volt, hogy vajon meg tudják-e rendezni szerdán az Olasz Kupa első csoportkörének harmadik fordulóját. Mint ismeretes, a Coppa Italia előző játéknapján a mérkőzések túlnyomó többsége elmaradt, mert a másodosztályú csapatok a bajnokságukra meghirdetett sztrájkot kiterjesztették a kupára is. Most is úgy tűnik, hogy számos meccs elmarad, bár néhány csapat, például a Messina, a Como és a Genoa jelezte, hogy hajlandó játszani.
Végül néhány rövidhír: Andrij Sevcsenko bejelentette, hogy az Európai Szuperkupa-győzelemért kapott prémiumából 10 ezer dollárt egy szegény ukrán gyerekeket támogató alapítványnak utal át; Carlo Mazzone közölte, hogy szívesen látná a Bolognában Aldairt, a Romától eligazoló veterán brazil hátvédet; az előző idényt a Comóban töltő Benito Carbone a Parmához igazolt; Lucas Castroman, a Lazio argentin középpályása elfogadta az Udinese hívását, és a "zebrák” játékosa lett; a cassinói egyetem díszdoktorrá avatta Dino Zoffot, az olasz válogatott és a Juventus egykori legendás kapusát, a későbbi remek edzőt.
Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
1 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
3 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
5 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
12 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
18 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
30 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
33 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik