Kántor Kométa-mezben

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2003.09.05. 22:08
Címkék
Még mielőtt örömükben a plafonig ugranának a hétszeres bajnok, nyolcszoros kupagyőztes Kométa-Kaposvár hívei, kénytelenek vagyunk lehűteni a kedélyüket: a japán Osaka magyar ütője, Kántor Sándor mindössze egy mérkőzés erejéig erősítette pénteken egykori együttesét, a Kaposvárt.
Mivel a jelenlegi legjobb magyar röplabdázó csak októberben utazik el Japánba, egyelőre a somogyiakkal készül az előtte álló feladatokra. A kaposváriak ezen a héten a sokszoros jugoszláv bajnok Vojvodinát látták vendégül három mérkőzés erejéig. Az első találkozón, amelyet a szerbek nyertek 3:1-re, a Kométán még nagyon érződött a játék és az összeszokottság hiánya, hiszen Tomanóczy Tibor és Dávid Zoltán távoztával új csapatot kell fabrikálnia a szintén új edzőnek, a horvát Marko Jazvicnak. A búcsúzók helyére igazolt Pampuch Csaba viszont egyre otthonosabban mozgott, ő is hozzájárult ahhoz, hogy a második találkozón már sokkal gördülékenyebb volt a legutóbbi magyar ezüstérmes játéka, és sikerült 3:1-re visszavágnia az előző esti vereségért. Érdekességként említjük, hogy a Vojvodina egyik négyesütője (erre a posztra keresnek játékost a kaposváriak), Szinisa Reljics mindvégig a Kométában játszott. Ám rajta kívül az újvidékiek csapatából további két szabadlistás röplabdázót is szemrevételeztek a kaposváriak. A pénteki játéknapra előre meghatározott négy játszma után 2:2-re végeztek a csapatok, így összességében is döntetlenre végződött a két sokszoros bajnok párharca. Laszczik Iván, a Kométa-Kaposvár elnöke kérdésünkre elmondta, még nem döntöttek, hogy a megfigyelt játékosok közül esetleg szerződtetnek-e valakit, minden további erősítésük attól függ, hogy sikerül-e erre szponzort találniuk.
Legfrissebb hírek

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
12 perce

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
21 perce

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
55 perce

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
59 perce

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
1 órája

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
1 órája

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája