Rooney és Beckham a téma

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.07. 20:11
Címkék
Óriási kő esett le minden angol szurkoló szívéről szombaton, miután a válogatott sikerrel vette a törökországi csoportrangadó előtti utolsó akadályt (merthogy aki a szerdai, Liechtenstein elleni hazai meccset is annak tekintené, az elmebetegeknek kijáró bánásmódra számíthatna a szigetországban). A nagy öröm oka, hogy a hét közepi kötelező három pont begyűjtése esetén elegendő lesz döntetlent elérni Isztambulban a kvintett első helyének megtartásához.
"A tudat, hogy egy pontért mehetünk majd oda, mindent megváltoztat. A törököknek kell majd támadniuk, nekik kell gólt lőniük” – sugárzott a megkönnyebbüléstől Sven-Göran Eriksson, s persze nem volt szégyenlős akkor sem, amikor Wayne Rooney dicséretét várták el tőle. "Gratulálok neki, nagyon messzire juthat. Csak rajta múlik, mert a tehetsége megvan hozzá. Nyilván sokat kell még tanulnia, de hihetetlen jó játékos lehet belőle. Ha egészséges, igyekszem majd játszatni, ha nem is mindig feltétlenül kezdőként. Ezúttal nemcsak egy fontos gólt lőtt, de a taktikai feladatát is megoldotta, ami igazán nem rossz egy tizenhét éves sráctól” – mondta a svéd szakember, aki a sorozatban elért hetedik győzelemmel beállította saját korábbi csúcsát.Az angol közvélemény azonban tudomást sem vesz erről az egyébként pompás rekordról, mindenki arról beszél, amelyik Rooney nevéhez fűződik. Az Everton támadója 17 évesen és 317 naposan talált be a macedónok hálójába, s ezzel a háromoroszlános válogatott történetének legfiatalabb gólszerzője lett (az előző Michael Owen volt, aki 18 éves és 133 napos korában zörgette meg Marokkó hálóját, még 1998-ban). "Különösen jó volt egy ilyen fontos mérkőzésen megszerezni az első válogatott gólomat. De őszintén szólva a győzelmünknek sokkal nagyobb a jelentősége számomra, mert muszáj volt nyernünk. Nehéz meccs volt nehéz körülmények között, de megint óriási lelkierőt mutattunk” – bizonyította Rooney, hogy nyilatkozattétel terén sem éretlen.Az ifjú titánon kívül David Beckhamről esik a legtöbb szó, részint a tizenegyesgólja, részint a sárga lapja miatt. Utóbbit akkor kapta, amikor az első félidőben láthatóan elvesztette a fejét, és odarúgott a hazaiak gólját jegyző Hrisztovnak. Ezért, ha elül az ünneplés, vélhetően sokan kritizálni fogják majd – elvégre egy csapatkapitánynak tartózkodnia illene az efféle megmozdulásoktól –, de Eriksson jó előre megvédte. "Szerintem David nagyszerűen teljesített. Rendkívül fontos nekünk a hozzáállása. Kicsit ideges volt a szünetben, de fél perc alatt megnyugodott, és már csak a találkozóra koncentrált” – így a mester.A macedón szakvezető, Dragan Kanatlarovszki érthetően csalódott volt, hogy jól kezdő együttese végül a döntetlenről is lecsúszott. "Két hibát követtünk csak el, és mindkettőért megbűnhődtünk” – összegzett tömören.Egyelőre nem döntötték el az angol FA vezetői, hogy tesznek-e lépéseket a szkopjei stadion tribünjéről hallható, Emile Heskeynek címzett rasszista bekiabálások miatt, de gyanítható, nem is ez a legnagyobb gondjuk jelenleg. Azok után, hogy képtelenek voltak megakadályozni mintegy 250 angol drukker kiutazását, félnek, hogy a törökök elleni meccs alkalmával is kudarcot fognak vallani – márpedig az akár tragikus következményekkel is járhat.Macedónia–Anglia 1–2 (1–0)
Szkopje, 20 000 néző
V: De Bleeckere (belga). G: Hrisztov (28.), ill. Rooney (53.), Beckham (63. – 11-esből)

Liechtenstein–Törökország 0–3 (0–2)
Vaduz
V: Van Egmond (holland). G: Tümer (14.), Okan Buruk (41.), Hakan Sükür (50.)
Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
1 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
15 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
20 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
21 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
23 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
29 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb: ötvenkét magyar Halifaxben, a kétszeres olimpiai bronzérmes Fojt Sára is a keretben

Kajak-kenu
30 perce
Ezek is érdekelhetik