Del Piero: Végre támadunk!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.09.08. 21:23
Címkék
A walesiek elleni szombat esti fényes siker után az olasz válogatott már a szerbek elleni szerdai összecsapásra összpontosít. A squadra azzurra tagjai tudják, hogy ha Belgrádban is nyernek, akkor szinte az ölükbe hullik a csoport első helye és a továbbjutás.
"Azért félek a szerbektől, mert akkor a legveszélyesebbek, amikor már úgy tűnik, hogy szinte semmire sincs esélyük. Emlékezhetünk rá, hogy a tavalyi világbajnokságon is hasonló helyzetben kaptunk ki a horvátoktól – figyelmeztetett az óvatosságra Alessandro Del Piero, a Juventus 10-ese. – Persze nem kell megijednünk, mert a szombati teljesítményünk alapján valóban a világ legjobb csapatai közé tartozunk. Megmondom őszintén, a világbajnokság után beszéltem Trapattonival és arra kértem, hogy tegye egy kicsit félre az óvatosságát, játszasson minket egy kicsit merészebben. Azt persze nem mondom, hogy ezért nyertünk, de tény, hogy az egész olasz futballban kezd uralkodóvá válni a támadóbb mentalitás.”Hétfőn egyébként a válogatott két edzést tartott a Pinetinán, az Inter edzőtáborában, és mindkettőn részt vett Alessio Tacchinardi, aki egy kisebb húzódás miatt eddig óvatosabban mozgott. A hírek szerint Trapattoni kapitánynak egyetlen kétsége van szerdára: Panucci vagy Oddo legyen a jobbhátvéd. A squadra azzurra kedden utazik el Belgrádba.A válogatott szereplése miatt a hétvégi bajnoki forduló még igen távolinak tűnik, a Brescia szurkolói azonban már nagyon várják a második játéknapot, mert elképzelhető, hogy végre pályára lép Roberto Baggio. Az egykori aranylabdás egyre jobb formába lendül, és ha a térdét megműtő klinika orvosai beleegyeznek, akkor pályára léphet a Roma elleni vasárnap délutáni bajnokin.S ha már bajnokság, beszéljünk egy kicsit a B-ligáról is!Hétfőn már említettük, hogy vasárnap este a nyitó játéknap (azaz a 2. forduló) 12 találkozójából mindössze kettőt tudtak megrendezeni, azaz továbbra is eredményesnek tűnik a csapatok többsége által támogatott sztrájk. (Érdekes, hogy ugyanakkor Cellino, az eddigi főszervező Cagliari-elnök pályára küldte az övéit Cataniában, és Zoláék nyertek is.)A vasárnapi csonka játéknapot a szövetség és a liga érvényesnek tekinti (a pályára nem lépőkre büntetés vár), ugyanakkor a csapatok többsége szerint ilyen forduló nem volt. Bonyolítja a helyzetet, hogy elvben csütörtökön újabb fordulót kellene rendezni, de a hétfői nyilatkozatok alapján a klubok nagy része – a jelenlegi feltételek mellett – továbbra sem akar játszani.B-liga
2. forduló (1. játéknap):
2. forduló (1. játéknap):
Catania–Cagliari 0–3 (Loria 30., Esposito 31., Zola 49.), Napoli–Como 0–1 (Bressan 79.)
A többi mérkőzést a sztrájk miatt nem játszották le, az elhalasztott 1. fordulónak még nincs időpontja.
Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
1 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
3 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
6 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
13 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
19 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
30 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
34 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
34 perce
Ezek is érdekelhetik