Gyerjugina optimistán várja az rg-vb-t

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
Vágólapra másolva!
2003.09.17. 21:43
Címkék
A jövő héten kezdődő budapesti ritmikus gimnasztikai világbajnokság előtt utolsó főpróbáját tartotta meg az ukrán válogatott. Az egyéni és együttes kéziszercsapatban is éremesélyesnek számító ukránok egyébként áldatlan körülmények között, egy alig 30 négyzetméteres teremben bonyolították le a vb főpróbáját, de a szövetség elnökhelyettese, az egykoron sikeres pályafutást maga mögött tudó Irina Gyerjugina így is bizakodóan beszélt az esélyekről.
"A nehéz felkészülési körülmények, komoly teremgondok ellenére bizakodóak vagyunk, nagy reményekkel utazunk Budapestre – mondta Gyerjugina. – Az már véglegessé vált, hogy egyéniben három versenyzőnk, Anna Besszonova, Tamara Jerofejeva és Natalja Hodunko áll rajthoz. Ami az együttes kéziszer-csapat kijelölését illeti, csak közvetlenül az elutazás előtt dől majd el, hogy kik alkotják a válogatottat. Egyébként már a vébéfőpróbát is olyan erőltetett menetrendben végezték a lányok, mint ahogy az új lebonyolítási rendszer azt megköveteli.”Az ukrán ritmikus gimnasztikai válogatott már négy nappal a vb kezdete előtt megérkezik a magyar fővárosba, és szeretne több edzést is tartani a Budapest Sportarénában.
Legfrissebb hírek

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
16 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
18 perce

Hosszabbítás után nyert a New York és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
18 perce

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
49 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
57 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik