Williams: Felezik Ralf fizetését

2003.09.26. 22:39
Címkék
Willi Weber, a Schumacher fivérek menedzsere elárulta, hogy Ralf Schumacher fele annyi pénzt kap a Williams-istállótól 2005-ben és 2006-ban, mint most. A német rövidesen aláírja új, kétéves megállapodását, amely szerint már nem hat, hanem – Juan Pablo Montoya jelenlegi szerződéséhez hasonlóan – csak hárommillió fontot kap egy szezonban. "Néhány apró részletet még meg kell beszélni, de nem kérdés, hogy Ralf 2006-ig a grove-iaknál marad” – nyilatkozta Weber. A német jelenlegi szerződése, akárcsak Montoyáé, 2004-ig szól. A kolumbiai vélhetően nem hosszabbít Sir Frank Williams csapatával, a pletykák szerint már az is eldőlt, hogy 2005-től a McLarennél folytatja. "Juan Pablo menedzsereként az a legfőbb feladatom, hogy az összes lehetőséget figyelembe vegyem. Ebben az évben a Williamsnél hatalmas lehetőséget kapott a vébé megnyerésére, de tudjuk, hogy a McLaren képes folyamatosan a legjobbak között maradni. Folyamatosan tisztában kell lenni a Formula–1-es csapatok képességeivel és helyzetével” – mondta Julian Jakobi, Montoya menedzsere.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
3 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
3 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
3 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
3 órája