Heras állva hagyta Nozalt

2003.09.27. 22:14
Címkék
A Spanyol körverseny mindent eldöntő, utolsó előtti szakaszát San Lorenzo de El Escorial és Alto de Abantos között rendezték, és az egész Vuelta legrövidebb távját, a 11.2 kilométeres hegyi időfutamot kellett teljesíteniük a versenyzőknek.
A rajt után máris 17 százalékos, 1.5 kilométeres, alattomos emelkedő keserítette a csaknem három hete nyeregben tipródó, erejük teljében korántsem lévő versenyzők életét. Az idei Vuelta felfedezettje, az eddig nagy eredmény nélküli spanyol Isidro Nozal a negyedik etap óta őrizte az aranyszínű trikót, és legnagyobb riválisához, Roberto Herashoz képest 1:55 perces előnnyel vághatott neki a szombati sorsdöntő időfutamnak. Sorsdöntő, hiszen aki Madridba, az utolsó futamra jelentős előnnyel érkezik, csak a legritkább esetben marad hoppon.Az utolsó előttiként rajtoló Heras kirobbanó erőben vágtatott felfelé, kilométerről kilométerre növelte előnyét, míg fiatalabb vetélytársa pályafutása legfontosabb szakaszán kipukkadt, teljesen elkészült az erejével, így a 43. helyen, hihetetlennek tűnő, 2:23 perces hátránynyal érkezett az 1650 m magasan lévő célba, azaz az 1:55 perces előny egyetlen szakasz során 28 másodperces hátránnyá alakult. Roberto Heras így minden bizonnyal Vuelta-győzelmet ünnepelhet a vasárnapi, madridi befutó után – 2000 után pályafutása során másodszor.Magyar bringásért is szoríthattunk, Rohtmer Balázs a Bolgár körversenyen megőrizte második helyét az összetettben, az utolsó előtti szakasz, a királyetap során kilométereken át űzte az összetettben vezető hazai Gabrovszkit, mialatt a mezőny messze mögöttük gurult, de 10-20 méteres hátrányát nem sikerült ledolgoznia, így a második helyen ért célba.A Dányban megrendezett Csepel-kupán a ferencvárosiak taroltak. A színeikben induló szlovákiai Nagy Róbert teljesítette leggyorsabban a 108 km-es távot. Néhány kilométer után az élre tört, a verseny során ötperces előnye is volt. A mezőny csak megközelíteni tudta, klubtársai, Lengyel Tamás és Árvai Attila több mint fél perc hátránnyal értek célba.Vasárnap újabb versenyt rendeznek a honi utakon, a 22. Citadella Nagydíj 11 órakor kezdődik, a 45 körös, 36 kilométeres verseny a magyarok számára kritérium országos bajnokság is egyben. 58. Vuelta a Espana
20. szakasz, hegyi időfutam, San Lorenzo de El Escorial–Alto de Abantos (11.2 km): 1. Roberto Heras (spanyol, US Postal) 25:08, 2. Valverde (spanyol, Kelme) 14 másodperc hátrány, 3. Cardenas (kolumbiai, Labarca) a. i., 4. Jeker (svájci, Milaneza) 15 mp h, 5. Gonzalez (spanyol, Domina Vacanze) 22 mp h., 6. Laiseka (spanyol, Euskantel) 32 mp h., 7. Frigo (olasz, Fassa Bartolo) 34 mp h., 8. Leipheimer (amerikai, Radobank) 48 mp h., 9. Sevilla (spanyol, Kelme) 58 mp h., 10. U. Osa (spanyol, iBanesto.com) 1:03 p h., …41. De Galdeano (spanyol, ONCE) 2:19 p h., …43. Nozal (spanyol, ONCE) 2:23 p h., …91. Zabel (német, Telekom) 3:36 p. h.
Az összetettben: 1. (aranyszínű trikóban) Roberto Heras 65:40:33, 2. Nozal 28 mp h., 3.Valverde 2:25 p h., 4. De Galdeano 3:27 p h., 5. Mancebo (spanyol, iBanesto.com) 4:47 p h., 6. Beltran (spanyol, US Postal) 5:51 p h., 7. Rasmussen (dán, Radobank) 5:56 p h., 8. Cardenas 6:33 p h., 9. U. Osa 6:51 p h., 10. L. Perez (spanyol, Cofidis) 7:56 p h.
Következik: 21. (utolsó) szakasz, Madrid–Madrid (145.8 km). Tv: Eurosport, 14.30 (élő). Internet: www.lavuelta.com

63. Circuit Franco-Belge
(2.3-as kategória, Belgium)

Kiegészített pénteki eredmények. 2. szakasz, Estaimbourg–Dottignies (180 km): 1 Julian Dean (új-zélandi, CSC ) 4:13:00, 2. McEwen (ausztrál, Lotto-Domo) a. i., 3. Radochla (német, Bianchi) a. i., …70. Bodrogi László. Az összetettben: 1. Gerben Löwik (holland, BankGiroLoterij) 8:11:46, 2. Capelle (belga, Landbouwkrediet-Colnago) 12 mp h., 3. Mattan (belga, Cofidis) 14 mp h., …56. Bodrogi László

33. Csepel-kupa a P Nívó-Motorola
Nagydíjért, nemzetközi országúti verseny

Dány (108 km): 1. Nagy Róbert (szlovákiai) 2:40:45, 2. Lengyel 35 mp h. 3. Árvai a. i., 4. Remák 1:16 p h. 5. Garamszegi 1:20 p h., 6. Arany (valamennyien P- Nívó Betonexpressz FTC) a. i.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
3 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
3 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
4 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
4 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
5 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
5 órája