Zetterberg mentette meg az éllovas Anderlechtet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.28. 21:29
Címkék
Némi meglepetésre a Heusden-Zolder éppen a listavezető Anderlecht ellen szerezte meg története első élvonalbeli góljait, ugyanakkor az első pontjaira még várni kell, köszönhetően Pär Zetterberg remeklésének.
A svéd szabadrúgásból kezdte meg a gólgyártást, erre azonban kettővel feleltek a hazaiak (az egyenlítő találatot szöglet után De Camargo szerezte, így az ő nevéhez fűződik a Heusden-Zolder első élvonalbeli gólja). Az utolsó negyedóra ismét a látogatóké volt, Zetterberg szabadrúgásból és akcióból is beköszönt, Mornar is megszerezte a "szokásos” gólját (a horvát sorozatban a negyedik meccsén volt eredményes), végül tehát érvényesült a papírforma.Az FC Bruges is hozta a kötelezőt, a bajnok a Beverent verte meg 3–0-ra, többek között Mendoza idénybeli hetedik góljával. A perui remek formája dacára csak a kispadon kezdte a találkozót, mert elkésett a taktikai értekezletről, emiatt Trond Sollied edző megbüntette.A két nagy mellett pillanatnyilag a Genk áll dobogós helyen, köszönhetően a játéknap legfordulatosabb meccsén aratott győzelmének. A Lierse hazai pályán a 69. percig 3–1-re vezetett a 2000-es bajnok ellen, amely ekkor megrázta magát, és az előző szezon társgólkirálya, Cedric Roussel vezérletével 5–3-ra fordított.A magyar légió nem zárt jó napot, mert bár tagjai mindannyian játszottak, összesen egy ponttal gazdagodtak. Az egy döntetlent a Lendvai Miklóst a második félidőben foglalkoztató Charleroi hozta össze a St. Truiden ellen, míg az FC Antwerp (Bukrán Gábor végig, az eltiltása ellen fellebbező, ezért egyelőre játékra jogosult Bernáth Csaba az 51. perctől futballozott), és a Germinal Beerschot (Bodor Boldizsárt a félidőben lecserélték) vereséget szenvedett.Sor került az idény első edzőváltására is, a Monsnál Marc Grosjean helyett a jövőben a Juventus hajdani futballistája, Sergio Brio kezében lesz a kormányrúd.Jupiler League
7. forduló:
7. forduló:
Germinal Beerschot–Gent 0–2 (Machethe 42., Van Dooren 54. – öngól), Heusden-Zolder–Anderlecht 2–4 (De Camargo 56., Szuzuki 63., ill. Zetterberg 45., 76., 88., Mornar 80.), Standard Liege–La Louviere 0–2 (Odemwingie 20., Van Den Bossche 90.), Charleroi–St. Truiden 1–1 (Traoré 4., ill. Janssen 50.), FC Bruges–Beveren 3–0 (Verheyen 52., Mendoza 82., Demets 88. – öngól), Lierse–Genk 3–5 (De Wilde 4., Schaessens 36. – öngól, Thompson 42., ill. Beslija 12., Roussel 69., 79., Ingrao 81., Zokora 87.), Mons–Cercle Bruges 0–0, Mouscron–FC Antwerp 2–0 (M. Mpenza 44., Ma. Zewlakow 45.), Lokeren–Westerlo 1–3 (De Beule 61., ill. Paas 19., Janssens 25., 48.)
Az élcsoport: 1. Anderlecht 21 pont, 2. FC Bruges 14 (16–7), 3. Genk 14 (13–6), 4. Mouscron 12 (14–9), 5. Gent 12 (13–9), 6. St. Truiden 12 (9–7)
Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: az FTC és a Volán is kikapott, az egymás elleni meccs dönt a playoffba jutásról

Jégkorong
9 perce

Reakció a változásokra: az IFAB véget vethet a hosszú bedobásoknak

Minden más foci
40 perce

Egygólos sikert követően előnyben a BJA HC a férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
1 órája

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
1 órája

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
1 órája

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
1 órája

Márton Viviana kilencedik lett a tekvandósok Bulgária Openjén

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: DVSC–MTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik