Formula-1: elutasított kanadai kérelem

2003.10.01. 14:02
Címkék
A montreali bíróság elutasította két üzletember Pierre Dicaire és Daniel Robin arra vonatkozó keresetét, hogy rendhagyó módon csak a Kanadai Nagydíjra ne legyenek érvényesek a dohányipari termékekre vonatkozó reklámtörvények. Bár a helybéli politikusok minden elvi támogatást megadnak a két üzletember küzdelméhez, amelynek eredményeként ismét futamot rendezhetnének Montrealban, mindez azonban egyelőre kevésnek bizonyul a végleges eredményhez. Az érdekeltek minél előbb szeretnék felvenni a kapcsolatot Bernie Ecclestone-nal, a Formula-1-es sorozat mindenható vezetőjével, hiszen a törvényi tiltás miatt a montreáli futam már nem szerepel a három hete közzé tett következő évi versenykiírásban. Az idei kanadai futamot június 15-én háromszázezren tekintették meg a helyszínen és közel sem csak mellékesen hozzávetőleg nyolcvanmillió amerikai dollárt tesz ki az a pénz mennyiség, ami ennek a versenynek a kapcsán a helyi üzleti és gazdasági életben jelentkezett.
Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
28 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
36 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
42 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
52 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
55 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája