Pénzdíj a kardozóknak

2003.10.01. 15:19
Címkék
A Nemzetközi Vívószövetség továbbra is szeretné elérni, hogy minél több vívó használja versenyeken az átlátszó maszkot és ennek mintegy nyomatékot adva a vasárnap kezdődő havannai világbajnokságon pénzdíjjal igyekszik motiválni az érintetteket. A tervek szerint a férfi és női kard egyéni küzdelmekben az első helyezettek tízezer, a másodikok ötezer, a harmadikok kétezerötszáz, a negyeddöntő vesztesei pedig ezer-ezer eurót kapnak, ha teljesítik a FIE elvárását. Az újabb fejlesztésű sisakok bevezetése, illetve a kötelezővé tételükre vonatkozó terv még élénk ellenkezést váltott ki a sydneyi olimpia előtt, ugyanis kételyek merültek fel a biztonságosságával és nem megfelelő szellőzése miatt a kényelmével kapcsolatban. Mindezek az ellenérvek a pénzdíj hatására egyre kevésbé hallatszanak.A magyar válogatottak közül eddig egyedül Nagy Orsolya használta rendszeresen az új sisakot, de Kovács Tamás technikai igazgató szerint ezúttal vélhetően majd akadnak követői csapattársai közül is.
Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
5 perce

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
7 perce

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
18 perce

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
25 perce

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
36 perce

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
41 perce

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
44 perce

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
49 perce