A támogatók elégedettek, és szeretnének Zsolt mellett maradni

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2003.10.02. 22:04
Címkék
Baumgartner Zsoltnak eddig is voltak támogatói, közülük a legnagyobbakat kérdeztük meg arról, miért döntöttek úgy, hogy a magyar Formula1-es reménység mögé állnak. A Mol Rt.-t is megkerestük, ám az illetékest nem tudtuk egyelőre utolérni.
Othmar Michl, az Axa Biztosító (novembertől Uniqa) vezérigazgatója: – Az Uniqa most jelent meg Magyarországon, ahogy Zsolt is új a Formula–1-ben, ez mindenképpen közös pont. Nagyon örülünk, hogy Zsolt ajánlatot kapott Eddie Jordantől, ez egyben azt is jelenti, hogy át kell gondolnunk a jövőbeni együttműködésünket. Ez ügyben a jövő héten tárgyalunk Baumgartner menedzserével.

Mihályi Géza, a CIB Lízing vezérigazgató-helyettese: – Baumgartner Zsoltot már akkor is támogattuk, amikor még nem mutatkozott be a Formula–1-ben. Úgy gondoltuk ugyanis, hogy a CIB Lízing Csoport mint meghatározó gépjármű-finanszírozó, profiljához közeli, ha egy tehetséges fiatal autóversenyzőt támogat. Zsolt révén olyan reklámértékhez jutunk, illetve olyan üzeneteket tudunk közvetíteni, amelyek harmonizálnak az üzleti filozófiánkkal. Nagyon elégedettek vagyunk az eddigi együttműködéssel, ám a jövőbeni tervekről még korai lenne beszélni.

Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója: – Ahogyan már korábban is mondtam, a mi együttműködésünk akkor kezdődhet, ha Zsolt a teljes idényben indul. Akkor jó alany lesz arra, hogy Magyarország ismertségét növelni tudjuk a segítségével. Szponzorként nem tudunk részt venni a támogatásában, ezt a törvények nem teszik lehetővé, de folyamatosan szeretnénk felkérni arra, hogy Magyarországot reklámozza.
Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
12 perce

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
22 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
30 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
1 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
1 órája

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2 órája