Brazilok borús búcsúja

2003.10.02. 21:42
Címkék
Az amerikaiak legnagyobb örömére a házigazda együttes is elődöntőzik majd a vb-n. Habár a világ női futballjának egyetlen igazán ismert alakja, Mia Hamm szórakozottan kihagyott egy büntetőt, mégis továbbmentek az amerikaiak.
A brazil Marta nehezen viselte a kiesést
A brazil Marta nehezen viselte a kiesést
A brazil Marta nehezen viselte a kiesést
A brazil Marta nehezen viselte a kiesést
A brazil Marta nehezen viselte a kiesést
A brazil Marta nehezen viselte a kiesést
Ez leginkább az istenített Abby Wambach érdeme, aki "termetével és ügyességével folyamatosan hibára késztette a norvég védőket”. Fejes gólja pedig döntött. "Mondtam neki a meccs után, hogy ez élete eddigi legjobb produkciója volt” – mondta később April Heinrichs, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya.
A nap másik negyeddöntőjén a braziloknak sikerült "kiszambázniuk” a tornáról. A Katia, Marta, Daniela tengely ugyanis egyszerűen becsődölt a hidegvérű svédek ellen, így a Svensson és Hanna Ljungberg vezette európai társulat lépett tovább. "Csak jól találtam el” – szerénykedett Malin Andersson, miután huszonötről irgalmatlan nagy szabadrúgásgólt zúdított a brazil kapuba, tovább lővén a svédeket. "Ez a meccs minden szempontból nehéz volt számunkra. Főleg a fiataljaink szenvedtek, néhányuk még sírva is fakadt a végén. Nyerhettünk volna, de képtelenek voltunk elkapni a ritmust” – mondta Paulo Goncalves, a vesztes brazilok kapitánya.

4. női világbajnokság, Egyesült Államok
Negyeddöntő: Egyesült Államok–Norvégia 1–0 (Wambach 24.), Brazília–Svédország 1–2 (Marta 44. – 11-esből, ill. Svensson 23., M. Andersson 53.)
Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
26 perce

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
35 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
58 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
1 órája

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
1 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája