Montoya így is hajt

2003.10.02. 22:01
Címkék
Juan Pablo Montoya elárulta, hogy két napjába telt, amíg túltette magát az Egyesült Államok Nagydíján történteken.
"Nagyon csalódott voltam, két napba telt, mire lehiggadtam, és elfogadtam, hogy nem lehetek világbajnok. A büntetés nélkül akár második vagy harmadik lehettem volna, és a verseny nyílt marad. Szuzukában mindent megteszek a második helyért és hogy megszerezzük a csapat-világbajnoki címet” – mondta Montoya. Egy az istállóhoz közel álló, magát megnevezni nem kívánó személy elmondta, hogy a versenyző és a csapat is jogtalannak ítélte Montoya boxutcán áthajtásos büntetését, amit a Rubens Barrichellóval történt ütközésért kapott. A Williams egyébként Jerezben csatlakozott a teszteléshez, a spanyol pályán Ralf Schumacher és Marc Gené rótta a köröket. Mugellóban a Ferrari Luca Badoerrel és Felipe Massával a volánnál folytatta felkészülését a Japán Nagydíjra.
Legfrissebb hírek

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
13 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
20 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
58 perce

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
59 perce

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2 órája