A Celtic győzelmével zárult az örökrangadó

2003.10.04. 23:08
Címkék
Egy öngóllal a Celtic nyerte meg a szezon első Old Firm-derbijét, s ezzel átvette a vezetést a táblázaton az eddig százszázalékos Rangerstől.
Mindkét együttes a jó BL-produkciótól feldobva kezdett, de a "katolikusok” korántsem a legjobb összeállításukban: Martin O’Neill nem számíthatott az eltiltott Bobo Baldéra, illetve a sérült Joos Valgaerenre és Johan Mjällbyra, ezért Chris Suttont kénytelen volt középső védőként (!) játszatni.Az angol csatár nem vallott szégyent, hiszen a Celtic gól nélkül úszta meg a kilencven percet, jóllehet az ellenfél jobban futballozott a mérkőzés elején. Aztán erőre kapott a Celtic, Alan Thompson majdnem vezetést szerzett a hosszú idő után viszszatérő Rangers-kapitány, Craig Moore hibájából. Thompsont később vádlisérülése miatt le kellett cserélni, ám a mezőnyben immáron egyedüli csapatként veretlen vendégeket ez sem törte meg.A második félidő legelején John Hartson beadásába Hizanisvili olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a léc alá vágódott róla a labda. A hátralévő csaknem egy félidőben a Celtic szívósan védekezett, sőt kontrákból kis híján növelte az előnyét. Premier League
8. forduló: Rangers–Celtic 0–1 (Hizanisvili 46. – öngól), Dundee United– Motherwell 0–2 (Adams 22., 90. – a másodikat 11-esből), Hearts–Dundee 2–2 (Weir 73., Pressley 81., ill. Novo 16., Rae 64.), Kilmarnock–Aberdeen 1–3 (Nish 67., ill. Zdrilic 5., Tosh 15., Booth 47.), Partick Thistle–Hibernian 0–1 (Brebner 90.), Livingston–Dunfermline 0–0

Az élcsoport: 1. Celtic 22 pont, 2. Rangers 21, 3. Hearts 14, 4. Dunfermline 12
Legfrissebb hírek

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
1 perce

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
1 perce

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2 perce

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
1 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
1 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
1 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
1 órája

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
1 órája