A gólok és a divat rabja

Djibrilnek kisgyermekként a nagyapjától kellett eloroznia ilyen-olyan ruhadarabokat, hogy beléjük bújva végre felfigyeljenek rá, a család sorban a hetedik csemetéjére is. Bár a divat iránti korai érdeklődés időközben szenvedélyévé vált, ma már nincs szüksége ilyen trükkökre. Egyrészt, mert meghökkentő frizurakölteményeivel (hajhorrorjával – mondják mások…), tetoválásaival és extravagáns öltözetével kirí a legnagyobb sokadalomból is, másrészt, mert olyan mennyiségben rúgja a gólokat, hogy a jobb topmenedzserek noteszében régóta ott virít a neve.
A bennfentesek előtt már korábban is ismert volt, ám a világ igazából akkor figyelt fel rá, amikor két évvel ezelőtt, a 2001–2002-es francia bajnokság nyitó fordulójában négy gólt pakolt a Rennes- nek. Tette ezt úgy, hogy edzője, Guy Roux eredetileg kiírta őt szabadságra, hadd pihenje ki a nem sokkal azelőtt véget értő junior-világbajnokság fáradalmait. Éppenséggel lett volna mit kipihennie, hisz bár a franciák a nyolc között kiestek Argentínában, ő hat találattal gólkirály lett. Lazított is egy darabig, de aztán veszettül elkezdett unatkozni – munkára jelentkezett hát, a folytatás pedig ismert.
Lépjünk még vissza egy kicsit az időben, hisz érdekesek a gyökerek is! Az Elefántcsontpartról érkezett szülők már hét éve Franciaországban éltek, amikor a kis Djibril megszületett – bele egy olyan családba, amelyben se szeri, se száma nem volt a futballistáknak. Apja válogatott volt odahaza Afrikában, bátyjai közül is többen rúgták a labdát – nem sok időbe tellett, hogy ő is az Arles igazolt játékosa legyen. Hamarosan felfigyelt rá a Nimes, de ott sem volt nyugta, 14 évesen már az auxerre-i "tehetséggyárban” pallérozták a tudását. Már ekkor látszott, hogy magas, erős felépítésû, robbanékony, villámgyors, óriási lövőerejû fickó lesz belőle. Az lett – meg U18-as Európa-bajnok.
De vissza ama Rennes ellen vágott négyeshez, hisz remek idény bontakozott ki a gólzuhatagból: Djibril – az akkor még a Bordeaux-t erősítő Pauletával holtversenyben – 22 góllal francia gólkirály lett, és még abban az idényben bemutatkozott a válogatottban is. Ott lehetett a tavalyi világbajnokságon is, de erről utólag nyilván szívesen lemondana, hisz ahogy a többiek összeomlottak, úgy róla is hamar kiderült: a megváltói szerepre (egyelőre?) nem hivatott. Viszszafogottabb klubidény következett (bár a korábbiaknál többször lépett pályára, csak 14 gólt szerzett), de az új szövetségi kapitánytól, Jacques Santinitől rendre érkező meghívók visszaadták a hitét, és az Auxerre kupagyőzelméből már alaposan kivette a részét. A mostani évadot kicsit lassan kezdte, viszont az 5. forduló óta – egy meccs kivételével – mindig a kapuba talált, előbb egyszer-egyszer, majd kétszer, legutóbb pedig a Lille-nek már háromszor. Valószínûleg hamarosan nagy hírû honfitársai nyomdokába lép, és légiósnak áll. Nemrégiben nyilatkozta, hogy már elígérkezett a Liverpoolnak, és divat iránti őrület ide, vibráló élet oda, számára az adott szónál nincs fontosabb. Talán csak a gólok.