Két csapatnál is edzőt keresnek

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2003.10.07. 20:47
Címkék
Spanyolországban is gyorsan elérkezett az idény ama időszaka, amikor edzői fejek hullanak a porba. A mostani évadban Jaime Pacheco volt az első áldozat, a portugál trénert már az ötödik forduló után menesztették a Szuperkupa-párharcot elbukó, majd a bajnokságban ötből háromszor veszítő Mallorcától.
A baleáriak azóta is keresik az utódot, de egyelőre senkivel sem jutottak egyezségre. Elsőként a korábban az Alavésszel az UEFA-kupa döntőjéig masírozó Mané utasította el a piros-feketék ajánlatát, majd Luís Aragonés mondott nemet a mallorcaiaknak – igaz, utóbbi, a spanyol edzői kar doyenje továbbra is a legesélyesebb jelölt a posztra, főleg, ha lemond évi 1.2 millió eurós fizetési igényének a feléről.Az árok tehát mély a felek közt, de azért nem reménytelen a helyzet, pláne azután, hogy Mateo Alemany klubelnök megígérte a csapatot a 2000–2001-es bajnokságban a bronzéremig vezető szakembernek, hogy ha aláír, akkor decemberben a kívánságainak megfelelően erősíti meg a középpályát. Ha Aragonés végül mégis nemet mondana, akkor Luis Fernandezzel, esetleg José Antonio Camachóval kezdenek tárgyalásokat a mallorcaiak.Apropó, Camacho! Nem csak a Son Moix-stadionból érdeklődnek a jelenleg a Benficát gardírozó mester iránt, hanem a fővárosból, az Atlético Madridtól is. A piros-fehér-kék klubnál ugyan még hivatalában van az edző, Gregorio Manzano, viszont ha a tanítványai továbbra is olyan rosszul játszanak, mint eddig (hat játéknap után négy pont, két szerzett és tíz kapott gól a mérleg), akkor a szakembert bizony a következő forduló (esetleg már az e heti kupamérkőzés) után lapátra teszik – és akkor jöhetne Camacho. Az egykori szövetségi kapitány azonban a portugál sajtón keresztül azt üzente, esze ágában sincs elhagyni a Benficát, sőt, megbotránkozott azon, hogy a spanyol lapokban már-már tényként kezelik az érkezését, holott az Atléticótól senki sem kereste meg.Szintén inog a kispad a zaragozai Paco Flores alatt, és Frank Rijkaard helyzete is kezd kényelmetlenné válni a Barcelonánál. A katalánoknál Joan Laporta klubelnök szeretné mindenáron a kispadon tartani a holland szakembert, hiszen ő vitte az egyesülethez, vagyis számára személyes kudarc lenne, ha Rijkaardnak fel kellene állnia. Kérdés, hogy meddig helyezheti a személyes érdekeit a közérdek elé, ugyanis a Barca-szimpatizánsok emlékezetében még élénken él Joan Gaspart és Louis van Gaal majdnem tragédiával (a kiesőzóna és a középmezőny közötti megszégyenítő ingázással) végződő összefonódása.
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
7 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
7 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
7 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
8 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
8 órája