Jacques Villeneuve helyett Szato Takuma indul Szuzukában

2003.10.09. 20:44
Címkék
Könnyen lehet, hogy a két héttel ezelőtti Egyesült Államok Nagydíjával véget ért Jacques Villenuve pályafutása. Az 1997-es kanadai világbajnok ugyanis közölte: nem hajlandó versenyezni azután, hogy a BAR-csapat bejelentette, jövőre már nem ő, hanem Szato Takuma lesz Jenson Button csapattársa.
A japán így már a hét végén, Szuzukában bemutatkozhat a BAR-csapatnál."Jacques nagyon elkeseredett amiatt, hogy a következő idényben nem tartanak igényt a szolgálataira. Úgy érzi, nem tudna összpontosítani Szuzukában, ezért lemondott a versenyzésről” – mondta Craig Pollock, Villeneuve menedzsere. "Ha nem akar versenyezni, hát nem versenyez, Takuma szívesen beugrik a helyére” – mondta David Richards, a BAR csapatfőnöke.Villeneuve 1999-ben, a csapat megalapításakor került a BAR-hoz – akkor még Pollock irányította a gárdát. Azonban a Honda 2000-es érkezése nem hozta meg a várt eredményeket, és a kanadai mind az öt évet végigszenvedte. Az idén rengeteg műszaki probléma adódott az autójával, így csak mellékszerep jutott neki Button mellett. "Nagyon csalódott vagyok, hogy nem lesz ott Szuzukában. Öt keserves éve volt a BAR-nál, szomorú, hogy el kell hagynia az F1-et” – mondta Button, akivel a korai nyilatkozatháború után baráti viszonyba került Villeneuve. Bernie Ecclestone, az F1 első számú vezetője elárulta, hogy próbált csapatot keresni Villeneuve-nek, de senkit sem hozott lázba a lehetőség. "Mindent megpróbáltam, hogy a sportágban tartsam, de Jacques senkit sem érdekelt” – mondta Ecclestone.Szato mindenesetre igyekszik kihasználni az ölébe hullt lehetőséget. "Nem tudom elmondani, milyen izgatott vagyok, hazai közönség előtt mutatkozhatok be a BAR-csapatban. Ôrült verseny lesz, de biztos vagyok benne, hogy jól fogok szerepelni” – mondta a japán, aki tavaly a Jordan színeiben ötödik lett Szuzukában.
Legfrissebb hírek

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
4 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
12 perce

Anthony Gordon: Anglia nem másolhatja Spanyolország futballját

Angol labdarúgás
22 perce

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
27 perce

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
49 perce

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
1 órája

Russell kezdett az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
1 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
1 órája