Bodrogi ott lehet Athénban

GOMBKÖTŐ ROLAND jelenti HamiltonbólGOMBKÖTŐ ROLAND jelenti Hamiltonból
2003.10.10. 22:20
Címkék
"Úgy éreztem, jó formában vagyok, s be akartam kerülni az első tíz közé, de ez a pálya kifogott rajtam  összegzett Bodrogi László, aki a 15. helyen végzett az országúti világbajnokság egyéni időfutamában.
A másik magyar induló, Árvai Attila végül a 42. helyet szerezte meg, miután a lett Belohvoscikst szabálytalan versenyzés miatt kizárták. "Nem tudok semmilyen mentséget, az emelkedőkkel nem volt bajom, de a sík szakaszokon egyszerűen nem tudtam keményebb áttételre váltani” – mondta Árvai. Érthetően egyikük sem volt elégedett az eredménnyel, de az első csalódottság után némi pozitívum: Bodrogi a 15. hellyel meghagyta az esélyt magának, hogy jövő augusztusban rajthoz állhasson az athéni olimpia időfutamversenyében – ehhez ugyanis épp az első tizenöt között kellett végezni. Persze sajnos nem ilyen egyszerű a kvalifikációs rendszer, ezt a jogot csak akkor lehet érvényesíteni, ha a világranglista jövő áprilisi zárásakor Magyarország az első harminc között szerepel majd. Hazánk a legutóbbi rangsorban éppen a 30. helyen állt…A svájci csapatnál sem volt túl jó a hangulat a vb negyedik napján: az U23-as férfiak mezőnyversenyében már nem vehetett részt Daniel Gysling – a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség ellenőrei vérvizsgálatot tartottak, s a fiatal kerekes hematokritszintje a megengedettnél magasabb értéket mutatott. Ezt kiválthatja a tiltott listán szereplő EPO nevű szer, de más oka is lehet, mindenesetre Gyslingnek eltiltással nem kell számolnia, de 15 napig – saját egészségének megóvása érdekében – nem versenyezhet.Péntektől már a mezőnyversenyeket rendezik meg a félmilliós kanadai városban, a hamiltoni pályán először a junior lányok mérték össze tudásukat. A győzelmet sprintbefutó végén a holland Loes Markerink szerezte meg, aki mérhetetlen öröme mellett azt a jóslatát is megosztotta a publikummal, hogy vasárnap Michael Boogerd nyeri meg a férfiak versenyét. Mindehhez a többieknek is lesz egy-két szavuk…A lányok között egy magyar kerekes állt rajthoz, Palotai Gabriella (FD System) minden erőtartalékát mozgósította, de az utolsó körben körhátrányt kapott, így nem fejezhette be a versenyt.70. férfi és 43. női országúti világbajnokság, Hamilton
Mezőnyverseny. Juniorok. Nők (58 induló, 74.4 km). Világbajnok: Loes Markerink (Hollandia) 2:05:39, 2. Irina Tolmacseva (Oroszország) azonos idővel, 3. Sabine Fischer (Németország) a. i., 4. B. Knöpfle (Németország) a. i., 5. L. Bozzolo (Olaszország) a. i., 6. C. Sullivan (Ausztrália) a. i. Palotai Gabriella (Magyarország) nem ért célba.
A szombati program. 15.00 (magyar idő szerint): junior férfiak, mezőnyverseny (124 km), címvédő: Arnaud Gerard (francia), magyar induló: Zsombok Dániel (Tatransky Orly), Haiszer Ákos és Liska Gergely (mindkettő Szekszárdi SZKSE). 18.45: nők, mezőnyverseny (124 km), cv: Susanne Ljungskog (svéd), mi: Vajda Márta (Postás-Matáv SE)
Tv: Eurosport, 19.00 (élő). Internet: www.hamilton2003.com
Legfrissebb hírek

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
1 perce

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
4 perce

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
17 perce

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
40 perce

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
43 perce

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
50 perce

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
57 perce

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
1 órája