Aragonés a Mallorcánál

2003.10.13. 20:56
Címkék
Jaime Pacheco menesztését követően ismét Luis Aragonés lesz a Mallorca edzője, rövid tárgyalássorozat után ugyanis a felek mindenben megállapodtak.
A spanyol labdarúgás nagy öregje három évad után tér vissza a baleári csapathoz, amellyel a klub történetének egyik legnagyobb sikerét érte el a 2000–2001-es idényben, amikor a harmadik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyig vezette a társulatot. A nemzetközi porondon már nem ő ült a Mallorca kispadján, mert inkább arra vállalkozott, hogy az akkor még a másodosztályban sínylődő Atlético Madridot visszajuttassa az élvonalba. Érdekesség, hogy a fővárosiakat feljuttatta a Primera Divisiónba, de a rákövetkező (a legutóbbi) szezon végén menesztették, és most a Mallorca kispadján éppen a madridiak ellen debütálhat. Aragonés egyébként hétfőn már meg is tartotta az első edzését, amely után készséggel nyilatkozott. "A koromnál fogva egyre kevesebb időm marad az edzősködésre, ezért nem állhatok le. Lehet, hogy ha egy másik klub hívott volna, nem fogadtam volna el az invitálást, de olyan szép emlékeket őrzök Mallorcáról, hogy nem volt nehéz igent mondanom” – felelte a mester, arra a kérdésre pedig, hogy miként lát neki a csapat építéséhez, a következőket válaszolta: "Két játékos kivételével mindenkit ismerek a keretből, ez nagy könnyebbség. Számomra a csapategység a legfontosabb, ezért ennek szellemében fogunk dolgozni, viszont, pályafutásom során először szeretném kérni a média együttműködését is.”Joan Laporta, a Barcelona elnöke nem kívánja meghosszabbítani Luis Enrique jövő júniusban lejáró szerződését, mivel a középpályás akkorra már 34 esztendős lesz, és a teljesítményével nem lesz összhangban a kontraktus szerint neki járó 5.6 millió eurós éves fizetés. Laporta ugyanakkor nem kívánja lehetetlen helyzetbe hozni a Barcával nyolc idényt végigcsináló egykori válogatott játékost, ezért felajánlotta neki, hogy más funkcióban, elsősorban trénerként (természetesen nem a nagycsapat vezetőedzőjeként) maradhat a klubnál, de ha még játszana, akkor szabadon eligazolhat bárhová, és néhány év múlva visszatérhet a Camp Nouba.
Legfrissebb hírek

Már kétszer is betaláltak a hollandok, de még mindig csak a németek szereztek szabályos gólt

Minden más foci
15 perce

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
37 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
37 perce

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
55 perce

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
1 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája