Elfogynak a Roma csatárai

2003.10.13. 20:55
Címkék
Könnyen lehet, hogy hamarosan megtorpan az idényt nagyszerű eredményekkel kezdő Roma menetelése. A "farkasok háza táján egyik sérülés a másikat éri, így Fabio Capellónak elsősorban az egyik legfontosabb csapatrészben, a csatársorban kell megküzdenie váratlan emberhiánnyal.
Mint ismeretes, a francia Candela már hosszabb ideje hiányzik a keretből, de ő éppen mostanában készül visszatérni. Christian Panucci viszont a múlt héten, a válogatott edzőtáborában szenvedett bokasérülést, és egyelőre nehéz megmondani, hogy mikor térhet vissza a pályára. Szintén a squadra azzurra edzései során húzódott meg Marco Delvecchio, akinek a jobb combizma vált egy időre használhatatlanná.A legfrissebb sérült Vincenzo Montella: az évadot nagyszerű formában kezdő csatárnak a farizma rándult meg, ezért kedden nem utazik el Szkopjébe, a Vardar elleni UEFA-kupa-mérkőzésre, és valószínűleg a Parma elleni vasárnapi bajnokin sem láthatjuk. Miután pedig néhány napja sérült John Carew, a bordó-sárgák norvég támadója is, Capellónak nem sok választása van a kezdő csapat kihirdetésekor: két épkézláb csatára Cassano és Totti, ráadásul utóbbi fáradtságra hivatkozva nem vett részt a hétfői edzésen.Szintén a fővároshoz, de a másik római csapathoz, a Lazióhoz kötődő hír, hogy a Juventus meg akarja venni Massimo Oddót, a kékek válogatott jobbhátvédjét. A "zebrák” állítólag a 28 éves Alessio Tacchiardit akarják felajánlani a védőért cserébe.A Laziónál egyébként továbbra is Roberto Mancinivel képzelik el a jövőt: erre utal, hogy a jövőben – a játékosokhoz hasonlóan – az edző is Lazio-részvényben kapja majd a fizetése egy részét.Végül egy hír a válogatottról: a tunéziai szövetség közölte, hogy november 15-én vendégül látja egy barátságos mérkőzésre az Eb-re már kijutott squadra azzurrát. A hírt az olasz szövetség egyelőre nem erősítette meg.
Legfrissebb hírek

Már kétszer is betaláltak a hollandok, de még mindig csak a németek szereztek szabályos gólt

Minden más foci
15 perce

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
36 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
37 perce

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
55 perce

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
1 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája