Bizottság a szimulálás ellen

2003.10.14. 21:24
Címkék
Az olasz szövetség a hét elején életre hívta a "szimulálóellenes bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy  a televíziós felvételek segítségével  felügyelje az A-ligás találkozókon a játékosok magatartását.
A háromtagú bizottság elvben a tavaszi idény januári rajtjával kezdi el a ténykedését, és kizárólag a játékosok megbüntetésével foglalkozik majd, azaz nem rendelheti el találkozók újrajátszását bírói műhiba miatt. Mint ismeretes, az elmúlt fordulókban két ügy is nagy port vert fel: a Bologna–Udinese találkozón az argentin Guglielminpietro (Guly) szerzett kézzel gólt, amelyet a játékvezető megadott, míg a Juventus–Bologna összecsapáson a hazai együttes úgy kapott 11-est, hogy Zambrotta feldobta magát a 16-oson belül. "Az ilyen tetteket elkövető játékosokat fogjuk megbüntetni, a játékvezetők ténykedését nem kell majd vizsgálnunk” – jelentette ki Antonio Matarrese, a profiliga alelnöke.Apropó, Bologna: nagy bajban van Carlo Mazzone, a piros-kékek edzője, mert veterán gólvágója, Giuseppe Signori megsérült, és kétségessé vált a részvétele a Perugia elleni vasárnapi bajnokin.Végül két rövidhír. Lilian Thuram, a Juventus francia válogatott hátvédje szerint ebben az idényben két játékos érdemelné meg az Aranylabdát: csapattársa, a cseh Pavel Nedved és Paolo Maldini, a Milan hátvédje; Edoardo Garrone, a Sampdoria elnöke bejelentette, hogy a genovai klub hosszú távú tervei között sem szerepel a megjelenés a tőzsdén. Mint ismeretes, jelenleg három első ligás egyesület, a Lazio, a Roma és a Juventus részvényei forognak a parketten.A profiliga nyilvánosságra hozta az Olasz Kupa első kieséses fordulójából a visszavágók menetrendjét.Olasz Kupa
A legjobb 16 közé jutásért, visszavágók. A menetrend.
Október 28., kedd.
A legjobb 16 közé jutásért, visszavágók. A menetrend.
Október 28., kedd.
20.30: Empoli–Venezia (az első mérkőzésen: 0–2).
Október 29., szerda. 15.00: Perugia–Cesena (2–1), Siena–Teramo (1–0); 20.30: Bologna–Brindisi (2-3), Modena-Sambenedettese (1-2), Reggina–Salernitana (2–0), Sampdoria–Pro Patria (1–0).
Október 30., csütörtök. 20.30: Brescia–Palermo (1–1)
(Az előző bajnokság első nyolc helyezettje automatikusan bent van a legjobb 16 között.)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
2 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
2 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
3 órája