Egy szinttel San Marino és Andorra fölött

2003.10.15. 22:16
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette új klubrangsorát.
A lista alapjául a nemzetközi porondon az utolsó öt szezonban elért eredmények szolgálnak, jelentősége pedig az, hogy ennek alapján döntik el: a következő idényben melyik ország hány csapatot indíthat a kupákban. Nem meglepő, hogy továbbra is Spanyolország, Olaszország és Anglia vezeti a tabellát – e három nemzetnek lehet négy BL-résztvevője –, van azonban egy fontos változás az élmezőnyben. A skótok megelőzték a törököket, így jelen állás szerint Törökországnak csak akkor lehet egy automatikusan főtáblás együttese, ha a mostani sorozat végső győztese saját bajnokságában is kiharcolja a részvétel jogát. A már említetteken kívül Németország, Franciaország, Görögország (két csapat), illetve Portugália és Hollandia (egy csapat) képviselteti majd magát a főtáblán.Magyarország sajnos visszacsúszott néhány helyet, aminek az a kellemetlen következménye, hogy egyszersmind egy "osztállyal” lejjebb kerültünk, Ciprus, Luxemburg, Kazahsztán, Feröer és a többiek társaságába. A magyar bajnoknak így már nem a BL-selejtezők második, hanem már az első körében harcba kell szállnia. Tegyük hozzá, innen is vezethet még lefelé az út: Andorra és San Marino legjobbja (továbbá Liechtensteiné is, de ott nincs bajnokság) csak az UEFA-kupában indulhat.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
5 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
5 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
5 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
5 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
5 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
6 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
6 órája