Elber üzent Münchenbe

2003.10.15. 20:38
Címkék
Jóllehet csak a jövő kedden kerül sor a LyonBayern München mérkőzésre, Giovane Elber úgy érezte, már most üzennie kell hajdani csapatának.
"Még a döntőbe jutásra sem tartom képesnek a csapatot, némi szerencsével talán a negyeddöntőbe odaérhet. A Bajnokok Ligáját azonban sohasem nyeri meg” – vélte a nyáron Münchenből Lyonba költöző brazil támadó.A bajor sztárgárdában 1997 és 2003 között tevékenykedő Elber a Bayern eddigi összes találkozóját látta a televízióban, és szerinte a német bajnoknak az idén nagyon nehéz dolga lesz a nemzetközi porondon. "Túl sok a jó csapat a BL-ben – jelentette ki a legutóbbi szezon német társgólkirálya. – A mostani Bayern új csapat, még időre van szüksége. A keretnek két-három évig együtt kell maradnia, hogy igazán összeszokott együttesről beszélhessünk. Ráadásul a roszszul sikerült előző szezon miatt nagy nyomás van a csapaton, és lélektanilag sem könnyű felülemelkedni egy ilyen kudarcon.”Sokat nem kellett várni a müncheni riposztra… "Mosolyogtatóak voltak Elber szavai – fogalmazott Michael Ballack, a Bayern München középpályása. – A Bayern bármikor megnyerheti a Bajnokok Ligáját, erről azonban most korai beszélni, mert hosszú még ez a szezon. Ezért nem szabad még a végső sikerről beszélni.” A felvezetés alapján szinte biztosak lehetünk abban, hogy jövő kedden nem egy laza baráti csevejre kerül majd sor a Stade Gerland-ban…A Bayern egyébként az átigazolási piacon is mozgolódik, és mindent megtesz azért, hogy legkésőbb a jövő nyáron megszerezze első számú kiszemeltjét, Carlos Tévezt. Uli Hoeness, a Bayern menedzsere szerint a tárgyalások jól haladnak a Boca Juniors 19 éves zsenijével, aki hajlik a váltásra.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
4 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
4 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
4 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
4 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
4 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
5 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
5 órája