Selmeci: Málta után BVSC

2003.10.16. 21:18
Címkék
Selmeci Attila hazatért, négy év után megvált a máltai úszóválogatott szövetségi kapitányi posztjától. A korábban tizenhét éven át a Bp. Spartacusban ténykedő szakember gyorsan elhelyezkedett, a jövőben a BVSC úszószakosztályának vezetőedzője lesz.
De még egy kicsit maradjunk Máltánál. Selmeci örömmel gondol a szigetországban töltött évekre, még akkor is, ha szakmailag komolyabb feladata is adódott már az életben (elég, ha csak arra gondolunk, 1994-ben az ő irányításával lett ifjúsági Európa-bajnok a később olimpiai bajnoki címig jutó Kovács Ágnes.)"Tudni kell, Máltán az úszósport gyerekcipőben jár, negyvennél nincs több igazolt versenyzője az országnak. Ennek ellenére izgalmas, hasznos munkát végezhettem, talán nem is eredménytelenül. A miniállamok olimpiáján – nyolc, egymilliónál kevesebb lakossal rendelkező ország kétévenkénti eseményéről van szó – három tanítványom is dobogóra állt, két ezüst- és egy bronzérem volt a mérlegünk.”Selmeci nem él a "messziről jött ember azt mond, amit akar” helyzettel, így azt sem tagadja, a legjobb máltai úszók a magyar bajnokságon sem alkotnának maradandót, ha valamelyikük döntőbe kerülne, lehetne készíteni a pezsgősüvegeket."Ugyanakkor hálás feladat volt velük dolgozni, minden tizedmásodpercnyi fejlődésnek örülnek, hisznek a munkában, más kérdés, hogy a testi adottságaik miatt az úszás soha sem lesz sikersport Máltán. A kapitányi széktől elköszöntem – lejárt a szerződésem –, ám a továbbiakban is segítem a munkájukat, szinte napi kapcsolatban vagyok az utódommal, egy máltai szakemberrel. Máltaival, aminek jelentősége van, hiszen az utóbbi tizenkét évben csak külföldi kapitánya volt az országnak, előbb egy kanadai, majd egy román és négy éven át én. Most úgy érzik, eleget tapasztaltak ahhoz, hogy házon belül megoldják a szakmai ügyeket.”Selmeci hazatért, ám nem a Bp. Spartacusba. A szövetkezetiekkel végérvényesen megszakadt a kapcsolata, jövőben a BVSC vezetőedzője lesz."Vidékről is kerestek, ám a BVSC mellett döntöttem, főleg, mert régi kollégám, Szabó László a szakosztályvezető. Vele korábban is jól dolgoztam együtt, így biztosra veszem, most is megtaláljuk egymással a hangot. A klubnak jelenleg nincs olyan versenyzője, aki esélyes lehet a felnőttválogatottságra, ám remélem, ami késik, nem múlik. Vannak tehetségeink, azonban idő kell, míg elérik a megfelelő színvonalat. Folyamatosan erősödünk, az is eldőlt, hogy a Római SE ifjúsági Európa-bajnoka, Boulsevicz Beatrix rendszeresen megfordul majd a BVSC tréningjein.”
Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
35 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
8 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
8 órája