Szombaton két időmérő

2003.10.16. 21:00
Címkék
A Nemzetközi Automobilszövetség (FIA) motorsport-világtanácsa (World Motor Sport Council) Párizsban elfogadta azokat a módosításokat, amelyeket a csapatok képviselőit is magába foglaló Formula1-es bizottság javasolt.
A legjelentősebb reform az, hogy törölték a programból a pénteki időmérőt; az első napon csak két szabadedzést tartanak majd. A "nem vész el, csak átalakul” maxima azonban az F1-re is érvényes, miután az első és a második hivatalos tréninget is – versenyzőként egy-egy mért kör erejéig – szombatra iktatták be a menetrendbe. A rajtfelállást továbbra is a második kvalifikációs edzés eredményei alapján állapítják meg.A parc fermére vonatkozó előírások egy kisebb részlettől eltekintve érvényben maradtak, változtak viszont a gumik felhasználásának a szabályai. Az autónként tízgarnitúrás keretből hármat már pénteken kötelező elhasználni, szombaton és vasárnap a többi hétből lehet válogatni. Az eddiginél korábban, már a szombati első szabadedzés kezdetét megelőzően, reggel 9-kor ki kell választani a készletből azt a típusú gumit, amellyel a versenyző részt vesz majd az időmérőn és a futamon.A versenynaptárba (az Európai és az Amerikai GP közé, június 13-ra) viszszahelyezték a dohányreklámokra vonatkozó szabályozás szigorítása miatt korábban már törölt Kanadai Nagydíjat – ha a csapatok belemennek, jövőre 18 futamos lesz a vb.A hétvégék programja 2004-ben (helyi idő szerint)
Péntek, 11.00–12.00: első szabadedzés; 14.00–15.00: második szabadedzés.
Szombat, 10.00–10.45: harmadik szabadedzés; 11.15–12.00: negyedik szabadedzés; 14.00–15.30: első és második időmérő edzés.
Vasárnap, 14.00: verseny
Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
35 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
8 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
8 órája