UEFA-kupa: A magyarok mondták

2003.10.16. 23:00
Címkék
Mitring István (Sochaux–MyPa): "Az eredmény ellenére azt mondom, meglepően jól játszottunk, a Sochaux csak a kiállítás, illetve az első gól után lett magabiztos. Emberelőnyüket a franciák az 58. percig nem tudták gólra váltani, azt követően már magukra találtak. Nem sokkal a vége előtt kaptam még egy gólt, igaz, szerintem nem volt bent a labda, az eredmény, a továbbjutás szempontjából ugyan mindegy, a tisztes helytállás szempontjából viszont nem. A franciák gyorsan el akarták dönteni a meccs sorsát, volt dolgom bőven, szerencsére jól ment a védés. Most már csak a bajnokság marad a számunkra, még három forduló van hátra, remélem, az UEFA- vagy az Intertotó-kupába sikerül kvalifikálnunk magunkat.”

Tóth Norbert (Nordsjaelland–Panioniosz): "Nem léptem pályára, az edzőnk ugyanis eléggé defenzív felfogású játékra szavazott. Gyakorlatilag csatár nélkül, védőkkel és védekező középpályásokkal telezsúfolt együttes volt szerdán a Panioniosz. A taktika bevált, a végén gólt is szereztünk, és már tizenegy tétmérkőzés óta veretlenek vagyunk. A sohasem elégedett elnökünk a meccs után röpködött boldogságában. A Panioniosz nem világverő alakulat, jó lenne legalább még egy kört menni, de ehhez el kell kerülni az olyan sztárcsapatokat, mint a Newcastle, a Barcelona vagy a Liverpool.”

A többi magyar játékos közül Pető Tamás és Fehér Csaba sérülés miatt nem jutott szóhoz a Newcastle-tól kikapó NAC Bredában, Sáfár Szabolcs együttese, a Szpartak Moszkva kiejtette a dán Esbjerget, míg Kabát Péter csapata, a Kärnten újra alulmaradt a Feyenoorddal szemben.
Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
25 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
58 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
9 órája