Bettini nem veszíthet

G. R.G. R.
2003.10.17. 20:58
Címkék
Szombaton rendezik meg az országúti Világkupa-sorozat idei tizedik, egyben utolsó futamát, a Giro di Lombardiát. Bár a Vk-összetett első helye már foglalt  az olasz Paolo Bettini behozhatatlan előnnyel vezet a pontversenyben , az öt legnagyobb klasszikus közé tartozó Lombard körversenyen (a rend kedvéért: a Milánó San Remo, a Flandriai körverseny, a PárizsRoubaix és a Liege BastogneLiege soroltatik még a "monumentális ötök közé) biztosan hatalmas csatát láthatnak a szerencsések.
Utóbbiak közé ezúttal azok tartoznak, akik a helyszínen szurkolhatnak Bettiniéknek, esetleg műholdon be tudják fogni a RAI TRE televíziós csatornát – az Eurosport ugyanis, ellentétben a legtöbb Vk-viadallal, nem közvetítheti a futamot.Ebben az évben is a hagyományos 249 kilométeres pályán versenyeznek majd a kerekesek, Comóból rajtolnak, és Bergamóban érnek célba, s útközben néhány "húzósabb” emelkedőt is megmásznak. Rajthoz áll az újdonsült világbajnok, a spanyol Igor Astarloa is, akinek különcsatája Bettinivel igazi csemegét ígér. A szakemberek szerint ezúttal az olasz Mirko Celestino, Michele Bartoli és Davide Rebellin, valamint két "külföldi”, a svájci Oscar Camenzind és a holland Michael Boogerd harcolhat majd Bettiniékkel az első helyért.Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a Quick Step-Davitamon csapata az olasz viadalra tartalékként nevezte Bodrogi Lászlót is, aki szükség esetén nyeregbe szállhat szombaton. A Giro di Lombardia legutóbbi győztesei
2002 Michele Bartoli (olasz)
2001 Danilo Di Luca (olasz)
2000 Raimondas Rumsas (litván)
1999 Mirko Celestino (olasz)
1998 Oscar Camenzind (svájci)
1997 Laurent Jalabert (francia)
1996 Andrea Tafi (olasz)
1995 Gianni Faresin (olasz)
1994 Vlagyiszlav Bobrik (orosz)
1993 Pascal Richard (svájci)

A Vk-összetett élcsoportja
Az állás 9 futam után: 1. Paolo Bettini (olasz, Quick Step-Davitamon) 365 pont, 2. Van Petegem (belga, Lotto-Domo) 219, 3. Boogerd (holland, Rabobank) 204, 4. Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 187, 5. Zabel (német, Telekom) 186, 6. Di Luca (olasz, Saeco) 140

90. Giro del Piemonte (1.1-es kategória, Olaszország, 189 km)
A végeredmény: 1. Alessandro Bertolini (olasz, Alessio) 4:35:29, 2. Liese (német, Bianchi) 1 mp h., 3. Lopeboselli (olasz, Cofidis) 49 mp h.

Pécsi sikerek

VIGLIANO D’ASTI. A Pécs Városi Kerékpár Klub versenyzői az olaszországi amatőr-időfutamvilágbajnokságon álltak rajthoz, a 22 kilométeres távon, nehéz terepen majdnem 300 indulóval kellett megküzdeniük. A 15–18 évesek között Orsós János 41 kilométer/órás átlagsebességgel a teljes mezőnyt maga mögé utasítva aranyérmet szerzett. A 19–23 évesek között Szuromi Bence a második helyen zárt, Csomor Zoltán a 14., Rück Jonatán pedig a 15. helyen végzett.
Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
14 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
26 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
30 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
48 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
1 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik