Rangadó a Highburyben

2003.10.17. 21:39
Címkék
Pavel Nedved, a Juventusszal nemrég 2008-ig hosszabbító cseh középpályás elárulta, hogy szerződést ajánlott neki a Chelsea.
"Megkerestek. Ezt elárulhatom, és azt is, hogy nem szabad azt mondanom: nem leszek a Chelsea játékosa” – mondta Nedved. Luciano Moggi, a torinói klub általános igazgatója nem cáfolt, sőt hozzátette, hogy az angol klub mesés, 40 millió fontos ajánlattal jelentkezett.A Chelsea nem kommentálta az információt, de a Roman Abramovics, Claudio Ranieri duót ismerve biztosan nem hazudtak a torinóiak. Ranieri rengeteg sztárt igazolt a nyáron, senkit sem lepne meg, ha még több, Nedvedhez hasonló kvalitású játékos érkezne a Stamford Bridge-re. A Premiership élén álló "kékek” két kategóriában is megkapták a szeptember legjobbjának járó díjat: Ranieri lett a hónap legjobb edzője, míg Frank Lampard a legkiválóbb játékos.Ranieri gárdája szombaton az ugyanannyi ponttal álló Arsenal ellen folytathatja a menetelését, és akár meg is léphet az "ágyúsok” elől. Aki a Highburyben bukik, vélhetően a Leedsben pályára lépő, bajnoki címvédő Manchester United mögé kerül (MU-győzelem és londoni döntetlen esetén a "vörös ördögök” állnak az élre). "A Chelsea Abramovics előtt is nagy csapat volt, de így még erősebb lett. Ám a pályán tizenegy ember játszik tizenegy ellen, úgyhogy a mi tudásunk kiegyensúlyozza ellenfelünk anyagi előnyét” – fogalmazott Sol Campbell, az Arsenal védője, aki nagyon készül Crespo, Mutu vagy Hasselbaink semlegesítésére.Tv: a Sport1 ma 12.45-től élőben közvetíti a Leeds–Man.United találkozót, és 20 órától felvételről sugározza az Arsenal– Chelsea rangadót
Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
1 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
6 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
11 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
26 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
34 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája