Mancini a partjelzőt szidja

2003.10.20. 22:05
Címkék
Óriási vihart kavart az olasz labdarúgásban a vasárnap esti MilanLazio mérkőzés egyik jelenete. A 17. percben Fiore átadása után Sztankovics a hazaiak kapujába talált, de Racalbuto játékvezető  Puglisi partjelző jelzésére  les miatt érvénytelenítette a találatot.
A televíziós lassításon tökéletesen látszott, hogy az akció során szó sem volt lesről, ráadásul az asszisztens nem centimétereket, hanem jóval nagyobb távolságot nézett el.Vasárnap este a találkozót végül 1–0-ra elveszítő Lazio képviselői felháborodottan bírálták a játékvezetői hármast (illetve kettest), különösen Roberto Mancini mester volt rendkívül mérges: "Egyszerűen nem értem, hogyan lehetett elnézni azt a passzt. Jól játszottunk, és ha előnyt szerzünk, akkor valószínűleg megnyertük volna az összecsapást. Egyáltalán nem érdemeltünk vereséget.”A Milan honlapján elismerték, hogy a bírók hibáztak, de "a hiba hozzátartozik a futballhoz, felesleges lenne összeesküvés-elméleteket gyártani. Azt se feledjük, hogy a közelmúltban a bírók számos alkalommal tévedtek a Lazio javára is: a Sampdoria ellen Simone Inzaghi lesről talált a hálóba, az Empoli elleni mérkőzésen pedig Peruzzi szabálytalanul szerelte Di Natalét, mégsem ítéltek büntetőt a rómaiak ellen.”A szövetség egyébként meglehetősen gyorsan lépett: Puglisit három fordulóra felfüggesztették, ráadásul ezt követően is csak a B-ligában lengethet egy ideig, és elképzelhető, hogy nemzetközi karrierjébe kerül ez a mostani hiba.Végül pedig áruljuk el, hogy Alberto Zaccheroni hétfőn megérkezett Milánóba, hogy aláírja a szerződését, amelynek értelmében szerdától ő lesz az Internazionale mestere. A Hector Cúper helyébe lépő új tréner vasárnap este, a Roma elleni hazai bajnokin debütál a kék-feketék kispadján.Tv: a Sport1 kedden 17.30-kor felvételről sugározza a Chievo–Sampdoria találkozótA-liga
6. forduló, vasárnap esti mérkőzés:
6. forduló, vasárnap esti mérkőzés:
Milan–Lazio 1–0 (Pirlo 39.)
Az élcsoport: 1. Juventus 16 pont (16–7), 2. Milan 16 (12–3), 3. Roma 14, …7. Lazio 10
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája