Nehéz helyzetben az Arsenal, de a kijeviek sem hibázhatnak

2003.10.20. 21:39
Címkék
Az Internazionalénál a Bajnokok Ligája eltörpül az olasz bajnokság mellett, ezt támasztja alá, hogy a milánóiak annak ellenére menesztették Hector Cúper vezetőedzőt, hogy csapata a csoportkör első két meccsét hibátlanul zárta, az A-ligában viszont csak a nyolcadik helyen szerénykedik.
De ki emlékszik már a BL-t nyitó 3–0-s londoni győzelemre az Arsenal ellen?Talán csak Cúper idézi vissza, mint legutóbbi csapata utolsó nagy bravúrját. A gárda már a moszkvai feladatra összpontosít, arra, hogy a Lokomotiv ellen is sikerüljön megszerezni a három pontot, ami kényelmes pozíciót jelentene a továbbjutás szempontjából. A gárdát egyelőre még nem Alberto Zaccheroni vezényli, a kispadon ezen az egy mérkőzésen Corrado Verdelli másodedző parancsnokol majd. Visszatér az együttesbe a sérüléséből felépülő Francesco Coco, de Andy van der Meydére nem számíthat Verdelli.Az első BL-góljukért (is) hajtó moszkvaiak igyekeznek kihasználni az Inter átmeneti nehézségeit, amiben segítségükre lehet az Arsenal elleni 0–0 alkalmával eltiltott, dél-afrikai Jacob Lekgetho és a sérülését maga mögött tudó Marat Izmajlov. A "vasutasok” két hete kikaptak a Torpedo Moszkvától, és mivel már csak két meccsük van hátra az orosz bajnokságban, és hét pont a hárányuk az éllovas CSZKA Moszkvával szemben, biztosan elszalasztották a címvédést.Az angol bajnokságban vezető Arsenal esetében is igaz az állítás, hogy első a nemzeti pontvadászat, hiszen az első két BL-meccsen tapasztalt gólínség és szerzett egy pont ellenére fel sem vetődöttt Arséne Wenger elbocsátása. A francia természetesen nagyon fontosnak tartja a BL-t, nem engedhet meg csapatának még egy botlást. "Ha ezen a meccsen sem nyerünk, roppant nehézzé tesszük a saját feladatunkat” – mondta Wenger. A szakember csapatában friss lesz az Angliában eltiltását töltő Patrick Vieira, és talán Fredrik Ljungberg is felépül a sérüléséből. A repüléstől rettegő Dennis Bergkamp ugyanakkor nem utazott el Kijevbe.A hazaiaknál mindenki Diego Rincónt figyeli majd, a Lokomotiv ellen két gólt szerző csatár mindent elkövet a győzelemért. A brazilt a pénteki bajnokin – amelyet 2–0-ra megnyert a Dinamo az Ilicsevec ellen – megrúgták, de ez nem lesz akadálya a szereplésének. A védő Andrij Neszmacsnijt a hét végén pihentette Olekszij Mihajlicsenko vezetőedző.Dinamo Kijev (ukrán)–Arsenal (angol)
Kijev, 20.45
V: Plautz (osztrák)

Lokomotiv Moszkva (orosz)–Internazioanale (olasz)
Moszkva, 18.30
V: Wack (német)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája