Vívás: Knapeket nem kell műteni

2003.10.23. 20:52
Címkék
Nem kell megműteni a havannai vívó-vb-n térdsérülést szenvedett Knapek Edinát. Knoll Zsolt, a válogatott orvosa az MTI-nek elmondta, hogy az MRI-vizsgálat alapján egyértelművé vált: a tőröző jobb térdének hátsó keresztszalagja sérült meg részlegesen. "Operációra nincs szükség. Az ünnepek után intenzív gyógytorna vár Edinára, aki, ha minden jól megy, másfél hónap múlva a többiekkel együtt kezdheti el a felkészülést” – mondta Knoll. Knapek a vb-n az egyéni küzdelmek során sérült meg. A 64-es táblán gond nélkül vette az első akadályt, ám a lengyel Mroczkiewicz ellen már több akciónál látszott rajta, hogy nincs teljesen rendben, majd egy szerencsétlen támadás végén a jobb lábához kapva a földre esett. Azonnal be kellett fejeznie a szereplését, s a három nappal későbbi csapatversenyben sem léphetett pástra. A már gyakorlatilag olimpiai résztvevőnek tekinthető Mohamed Aida mellett – Szabó Bence szövetségi kapitány szerint – neki és Varga Gabriellának van halvány esélye az athéni részvétel kiharcolására ebben a fegyvernemben.
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
23 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
34 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
56 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
58 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája