Kispataki Vk-pontszerző

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.10.24. 22:06
Címkék
Új üdvöskéje van a magyar gyorsasági motorsportnak. A mindössze 17 éves Kispataki Viktor berobbant az elitbe: a mostani szezon előtt szinte nem is lehetett hallani róla, az idén viszont már annál inkább. Megnyerte a magyar és az osztrák bajnokságot a szuperstock géposztályban, míg az AlpokAdria-kupában is verhetetlennek bizonyult ebben a kategóriában. A tinédzser az elmúlt hét végén Magny-Cours-ban parádézott; mindkétszer pontszerző lett, és az összetettben az előkelő 13. helyen végzett a Suzuki GSX-R Világkupába számító kétfutamos versenyen.
A négyütemű motorral először csak tavaly versenyző Kispatakinak számos nehézséggel kellett megküzdenie Franciaországban. Végig váltógondjai voltak GSX-R 750-es gépének, amelyet még nem tudott igazán megszokni, elvégre eddig csak háromszor indult vele versenyen. A gyors és nehéz vonalvezetésű pálya teljesen ismeretlen volt a magyar bukósisakos számára – az indulók között ő volt a legtapasztalatlanabb, egyben a legfiatalabb is. A 28 fős mezőny ráadásul tele volt nagy nevekkel, elég megemlíteni, hogy a világ legerősebb bajnokságaiból, az amerikai, a japán, a brit, az olasz, a német és a spanyol szériából is érkeztek résztvevők.Kispataki azonban nem jött zavarba. Az edzésen ugyan csak a 20. rajtkockát szerezte meg, ám mindkétszer felzárkózott, és a látványos előzéseinek meg rövid féktávjainak köszönhetően előbb a 13., majd a 11. helyre jött fel. "Talán jobban is sikerülhetett volna a Világkupa, ha nem lettek volna váltóproblémáim, és ha több időm lett volna arra, hogy megszokjam a pályát, szabadedzéseket ugyanis nem tartottak. Ennek ellenére elégedett vagyok, főleg azért, mert jó tapasztalatszerzés volt a verseny” – mondta a pilóta, aki a második versenyen a 9. helyen is állt, mielőtt a technika ördöge közbeszólt volna. Így sem maradt észrevétlen: az amerikai Kevin Schwantz, a korábbi 500-as világbajnok a viadal után elismerően szólt teljesítményéről.Suzuki GSX-R Világkupa, Magny-Cours
1. verseny (10 kör, 42.5 km): 1. Brogan (brit), 2. Kaufmann (német), 3. Di Foggia (francia), …13. Kispataki Viktor (magyar)
2. verseny (10 kör): 1. Conforti (olasz), 2. Kennaugh (dél-afrikai), 3. Kaufmann, …11. Kispataki
A végeredmény: 1. Kaufmann 32 pont, 2. Brogan 29, 3. Fernandez (spanyol) 26, …13. Kispataki 8
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
23 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
23 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
34 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
52 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája