Már keresik Kallon utódát

M. T.M. T.
2003.10.24. 21:25
Címkék
Úgy tűnik, az Internazionale nem reménykedik abban, hogy Mohamed Kallonnak sikerül magát tisztáznia a doppingvádak alól. Mint ismeretes, a kék-feketék Sierra Leone-i csatárának a szervezetében nandrolont találtak az Udinese elleni szeptember 27-i mérkőzést követően, és bár Massimo Moratti klubelnök is azt nyilatkozta, hogy hisz Kallon ártatlanságában, a klub állítólag már keresi az utódát.
A kiszemelt futballista nem más, mint Andrea Caracciolo, a Brescia fiatal gólzsákja, aki az első hat fordulóban öt gólt szerzett (köztük egy mesterhármast a Lecce elleni idegenbeli találkozón), és jelenleg az egyik legtehetségesebb támadónak számít. Az Inter és a Brescia között hagyományosan jó a kapcsolat, és a milánói klub állítólag már megkezdte a puhatolózást, hogy januárban le tud-e csapni a jól fejelő futballistára. (Az Inter másik jelöltje Emiliano Bonazzoli, a Reggina csatára, de ő valószínűleg sokkal drágább lenne.)Szintén átigazolási pletyka, hogy Angelo Peruzzi iránt spanyol és angol klubok érdeklődnek. A Lazio 33 éves kapusának a nyáron lejár a szerződése, és ha nem hosszabbít, akkor – legalábbis a menedzsere szerint – a Barcelona, a Chelsea és az Arsenal ajánlata közül válogathat. (A római klubbal kapcsolatos hír, hogy egy San Marinó-i befektetőcsoport meg akarja venni a Lazio részvényeinek a 29.9 százalékát.)A hét végén egyébként a 7. fordulót rendezik meg a Serie A-ban, szombaton 18 órakor Siena–Lecce, 20.30-kor Empoli–Chievo összecsapásra kerül sor.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
5 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
5 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
5 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
5 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
5 órája