Fedett pályáról álmodnak a Macik

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2003.11.02. 22:06
Címkék
Szlovákiában készült a soron következő idényre a Miskolci Jegesmedvék élvonalbeli jégkorongcsapata.
A borsodiak szeptember közepétől valamennyi hétvégéjüket Nagymihályon töltötték, ahol jeges edzéseken vettek részt, a miskolci Városi Műjégpályát ugyanis a tervek szerint csak november 7-én nyitják meg a sportolók számára. Az egymást követő "vizitek” másfél millió forinttal terhelték meg a Macik pénztárcáját. "Abban bízunk, hogy ez az utolsó szezonunk ebben az áldatlan állapotban – jelentette ki Egri István, a Jegesmedvék szakosztályvezetője. – Miskolc város vezetőitől határozott ígéretet kaptunk arra, hogy 2004-2005-ös szezont már fedett pályán kezdhetjük majd. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor tavasszal hozzákezdenek az új városi műjégpálya kivitelezéséhez. A munkálatokra 600 millió forintot költenek majd, a leendő létesítmény a városi sportcsarnok tőszomszédságában kap helyet. Amennyiben, valamilyen ok miatt mégsem építik meg, kizárjuk magunkat a Borsodi Ligából, hiszen a fedett pálya már itthon is előírás lesz.”Egri Istvántól megtudtuk azt is, hogy a Borsodi Sörgyár Rt. nem csupán az élvonalbeli pontvadászatot karolta fel, szponzorálja Miskolci Jegesmedvéket is. A gárda edzője Wintersteiner Ottó maradt, segítője pedig az a Nagy András lett, aki legutóbb még a csapat játékosa volt, de befejezte aktív pályafutását. Keretükben egyébként mindössze néhány változás történt: Sike Zoltán és Nagy Zoltán került a csapathoz, míg Antal Előd és Lénárt Gábor távozott. A miskolciak mindenképpen szeretnék megőrizni a legutóbbi bajnokságban kiharcolt 4. helyüket, hogy erre építve néhány éven belül már éremért küzdjenek a Borsodi Ligában.
Legfrissebb hírek

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
17 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
52 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
2 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája