"Nandrolon? Az meg mi?”

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.11.06. 21:13
Címkék
"Nandrolon? Az meg mi?Állítólag ez volt Szadi el-Kadhafinak, a Perugia líbiai csatárának (Moamer el-Kadhafi líbiai vezető fiának) a reakciója arra a hírre, hogy a vizeletében az említett doppingszer használatára utaló nyomokat találtak a Reggina elleni bajnoki után.
A légiós – aki még be sem mutatkozott a Serie A-ban, ugyanis tartalékként sorsolták ki az ellenőrzésre – szóvivője útján azt is közölte, hogy szerinte az a gyógyszer tartalmazhatott "valamilyen szert”, amelyet a derékfájására kapott Németországban.Alessandro Gaucci, a Perugia ügyvezetője (Luciano Gaucci klubtulajdonos fia) egészen más magyarázatot talált a hírre: "Szadi egy államelnök fia, és mint ilyen, a nemzetközi politika érdeklődésének középpontjában áll. Senkit sem akarok megvádolni, de köztudomású, hogy Líbiának sok ellensége van a világban. Arról nem is beszélve, hogy az ország 2010-ben világbajnokságot rendezne, és egy ilyen hír megfelelő ahhoz, hogy lejárassák a pályázót.”Az olasz szövetség mindenesetre ideiglenes jelleggel felfüggesztette a futballista (egyben a líbiai szövetség alelnöke) játékjogát.Rómában nagy a készültség a vasárnap esti derbi miatt, bár a rendőrség szerint a mérkőzés "nem igényel rendkívüli előkészületeket”. Pénteken a két csapatkapitány, Francesco Totti (Roma) és Giuseppe Favalli (Lazio) közösen részt vesz két utca névadásán: az egyiket Agostino Di Bartolomei, a Roma, a másikat Luciano Re Cecconi, a Lazio egykori klasszisáról nevezték el.
Legfrissebb hírek

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
22 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
27 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
41 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
43 perce

Kilenc góllal legyőzte Hollandiát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
51 perce

A szünetig maradt az egygólos egyiptomi előny

Foci vb 2026
57 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
57 perce

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik