Teremkrossz: Grillmayer nyert

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2003.11.08. 22:35
Címkék
Hazánk második legnagyobb sportlétesítménye, a debreceni Főnix-csarnok adott otthont az első Kawasaki nemzetközi teremkrosszviadalnak. A cívisvárosban eddig még nem mutatták meg a krosszosok, mit is tudnak az akadályokkal nehezített, pozdorjaborítású pályán, a debütálásra csaknem kétezer érdeklődő látogatott ki a viadal első napján.
Három kategóriában – junior, amatőr és profi – mérkőztek a pilóták, a legnagyobb érdeklődés a legjobbak versengését kísérte. A határainkon túlról érkező motorosok közül szinte mindenki a német Andreas Kastingerre volt kíváncsi, de a német pilóta visszalépett az indulástól. A pótlása jól sikerült, helyette az osztrák Michael Staufer érkezett, és a hazai teremspecialista, Grillmayer Gábor legnagyobb riválisa lett. Kettejük párviadala a középdöntőben kezdődött, és Staufer győzelmével ért véget, miután a magyar versenyző vezető helyen bukott. A két favoriton kívül Czuni László, Bórka János, Adamek Imre, Déczi Balázs, Paitz Miklós és a német Thomas Madarasz alkotta a finálé mezőnyét. Óriási meglepetésre a start után a mindössze 17 éves Bórka állt az élre, és már mindenki odaadta neki a győzelmet, amikor kiütközött rutintalansága, és két körrel a vége előtt lefulladt a motorja, így Grillmayer ölébe hullott a győzelem.Kawasaki nemzetközi teremkrosszverseny
1. nap. Profik: 1. Grillmayer Gábor, 2. Bórka, 3. Staufer (osztrák), 4. Czuni, 5. Adamek, 6. Déczi. Amatőrök: 1. Solymosi Attila, 2. Kovács Z., 3. Lantos. Juniorok: 1. Szó Gellért, 2. Kerék, 3. Bartová (cseh)
A nem jelölt nemzetiségű versenyzők magyarok.
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
38 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
41 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
59 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik