Tereprali: Gáléknál az előny

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.09. 22:07
Címkék
A Gál István, Oroszlán Tibor kettős a hét végi futamgyőzelmével némi előnyhöz jutott legfőbb vetélytársával, a Kis Sándor, Czeglédi Péter duóval szemben, amellyel a futam előtt még holtversenyben vezetett.
Most úgy áll a helyzet, hogy akkor is Gálé a bajnoki cím, ha az idényzárón csak a második helyen végez (pontegyenlőségnél ugyanis a több nyert futam számít). De ne szaladjunk ennyire előre. A versenyzők vasárnap hatalmas ködben kezdték a viadalt, és úgy tűnt, Gál a legbátrabb közülük, mert ő nyerte meg a szakaszt. Ezután Kisnek technikai gondjai támadtak (eltört a féltengely a Nissanban), és ettől kezdve már hiába győzött minden szakaszon a Dakarra készülő pilóta, a futamsikerre nem volt esélye. A harmadik helyen érkező Benyó Miklós meg annak is örült, hogy egyáltalán elvergődött a célig, mert a motorjában a végén már leheletnyi erő sem volt.Premier Motorsport-kupa, az ob 7. futama
Abszolút végeredmény: 1. Gál István, Oroszlán Tibor (Autó Eldorádó MSE, G. Baba Proto) 2:24:04, 2. Kis, Czeglédi (K-Sped Porsche Team, Nissan Navara Pick-Up) 3:16 perc hátrány, 3. Benyó, Maurer (Hyundai Auto Hungary Team, Hyundai Galloper) 12:03 p h., 4. Varga I., Pocseg (Cross Country Club, Nissan Patrol) 6:59 p h., 5. Csasztvan, Simon (Premier Motorsport, Audi-Rover)18:02 p h., 6. Kristóf, Hujber (Premier Motorsport Klub, Bowler) 19:50 p h.
Az ob állása: 1. Gál István, Oroszlán Tibor 122 pont, 2. Kis, Czeglédi 117, 3. Szalay, Laklóth (4x4 Off Road Club, Chevrolet Blazer) 95, 4. Benyó, Maurer 66, 5. Murczin, Garamvölgyi (3.D. Racing, Mitsubishi Pajero) 50, 6. Rigler, Fehér (R&R Motorsport, Hyundai Terracan) 44
Legfrissebb hírek

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
11 perce

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
13 perce

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
13 perce

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
19 perce

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
38 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
1 órája

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik