Sportpolitika: Nem kell a központosítás

MTI MTIMTI MTI
2003.11.13. 20:50
Címkék
A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja a sporttörvény módosítási tervezetét, mert szerinte a törvény a hetvenes években kialakított, centralizált irányítási és finanszírozási rendszert hozza vissza.
Gémesi György, az MDF – és a Magyar Olimpiai Bizottság – alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a párt elfogadhatatlannak tartja, hogy az olimpia előtt néhány hónappal a törvénytervezet olyan változtatásokat irányoz elő, amelyek megnehezítik a további felkészülést, és veszélyeztetik a sikeres athéni szereplést. "Megdöbbenten tapasztaltuk, hogy a széles körű társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet más, mint amit a kormány az országgyűlésnek benyújtott – mondta Gémesi György. – Drasztikusan csökkenti a MOB hatáskörét és döntési jogkörét, valamint költségvetését is. Meglátásunk szerint a módosítások nem szakmai, hanem elsősorban politikai kérdéseket érintenek.”Az MDF képviselőcsoportja azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a 2004. évi költségvetési törvény a MOB számára csak mintegy 100 millió forintot különít el, szemben az idei 1.3 milliárddal, valamint jelentősen csökkenti az ötkarikás szervezet döntési jogosítványát a sportösztöndíjakkal kapcsolatban. "A GYISM-nek az új sporttörvénnyel az a szándéka, hogy kinyissa a sport világát, egy asztalhoz ültesse azokat, akik érdekeltek a magyar verseny- és szabadidősport sikereiben – mondta Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sajtófőnöke az MDF bírálatára reagálva. – A Nemzeti Sporttanács létrehozásával az a jogalkotó célja, hogy egycsatornás, tiszta és átlátható legyen a finanszírozás. Téved, aki centralizációról beszél, a magyar sport asztalánál sokan ülnek, akiket meg kell hallgatni. A sportminisztérium a sporttörvény kormány elé terjesztése előtt több mint harminc tárgyaláson keresztül folytatott átfogó társadalmi vitát a tervezetről, amelyet az élsport, a tömegsport és szabadidősport szervezeteinek képviselői támogatásukról biztosítottak.”Arra a felvetésre, hogy az egyeztetésre bocsátott tervezet más, mint amit a kormány az országgyűlésnek benyújtott, Szigetvári Viktor ezt nyilatkozta: "A hatályos jogalkotási szabályok szerint a társadalmi egyeztetés után a sportminiszter benyújtja a kormánynak a tervezetet, s a kormány dönt a vitás kérdésekben. A sporttörvény alapkoncepciója nem változott, egy-két apróbb pontban módosult. A sporttörvény egyébként nem rendelkezik a finanszírozásról, ez nem feladata, csak azt határozza meg, az állam milyen módon, milyen csatornákon keresztül ad pénzt. Gémesi úr tizenkilencszeresen téved, amikor a MOB-bal kapcsolatban százmillióról beszél az idei 1.3 milliárddal szemben. A 2004-es költségvetés, amelynek vitája most folyik, 1.9 milliárdot irányoz elő összesen az olimpiai felkészülésre, támogatásra. Ez az összeg több, mint amennyi 1999-ben és 2000-ben együttvéve volt.”
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája