Montoya nehéz döntése

I. SZ.I. SZ.
2003.11.19. 21:24
Címkék
"Akármi történik Montoya és köztem a következő évadban, nem fogja befolyásolni a kétezer-ötös kapcsolatunkat. Ugyanolyan ellenfél lesz számomra, mint Coulthard, nekem mindig is az volt a célom, hogy legyőzzem a csapattársamat, nem érdekes, ki az  jelentette ki Kimi Räikkönen, a McLaren-istálló pilótája, aki várhatóan a wokingiaknál marad 2005-ben, és Juan Pablo Montoya csapattársa lesz.
Ron Dennis, a McLaren igazgatója hétfőn jelentette be, hogy a kolumbiai nála versenyez majd 2005-től.Montoya az olasz La Gazzetta dello Sportnak elárulta, miért döntött úgy, hogy a McLarenhez szerződik. "Nem vesztem össze a Williams-istálló tagjaival vagy vezetőivel, amint aláírtam, elmentem Sir Frank Williamshez, és elmondtam neki a történteket. A McLaren nagyon jó ajánlatot tett, és bár nehezen döntöttem, úgy gondoltam, nem mehetek el a lehetőség mellett. A távoli jövőmet kellett mérlegelnem, és úgy érzem, a McLarennél többre vihetem. Biztos vagyok abban, hogy nem szenvedek kárt a bejelentés időzítése miatt, a Williamsszel keményen fogok dolgozni, és megküzdök a McLaren ellen kétezer-négyben” – mondta Montoya.A kolumbiai helyét a szakemberek szerint Mark Webber veszi át a Williamsnél, de az ausztrál egyelőre hallani sem akar a csapatváltásról. "Versenyeket akarok nyerni a csapatommal, amely jövőre biztosan a Jaguar lesz, és könnyen lehet, hogy azután is maradok. Nagyon tetszik Williamék hozzáállása és munkastílusa, de egyelőre még nem gondolok rájuk, minden figyelmemet a Jaguarra fordítom, amely nagyon gyorsan fejlődő csapat” – fogalmazott Webber, akinek állítólag a Renault-val hosszú távú, titkos szerződése van.Szavazzon az idény legjobbjaira!
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája