Mégis elmarad a sztrájk

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.11.20. 21:54
Címkék
Nem kell sztrájk miatt elhalasztani egy mérkőzést sem az olasz bajnokság hét végi fordulójából.
Mint ismeretes, néhány napja öt klub – az Ancona, a Brescia, a Chievo, az Empoli és a Perugia – képviselői azzal fenyegetőztek, hogy a november 22–23-i fordulótól kezdve ezek a csapatok egészen addig nem lépnek pályára, amíg meg nem kapják a Gioco Calcio nevű televíziótól a tv-s jogdíjak időarányos részét. A lázadó ötök a héten eredménytelen tárgyalást folytattak a profiligával, szerdán késő este azonban nyilvánosságra hoztak egy közleményt, amelyben elmagyarázzák, miért hajlandóak mégis pályára lépni: "Az elmúlt tíz nap tárgyalásai megfelelő eredményeket hoztak ahhoz, hogy a tizedik fordulóban pályára lépjünk.”Sztrájk tehát nem lesz, ám ettől például az Ancona helyzete nem sokat javul: a Brescia elleni mérkőzésre készülő újoncnál izomszakadást szenvedett Dario Hübner, a két évvel ezelőtti gólkirály, így Nedo Sonetti mester nem számíthat a csatársor egyik erősségére. (Ha már itt tartunk: nem sokkal jobb a helyzet a Bresciánál sem, hiszen Roby Baggiónak fáj a dereka, így nem biztos, hogy pályára léphet a vasárnap délutáni találkozón.)Pierferdinando Casini, az olasz parlament alsóházának elnöke csütörtökön kitüntette Francesco Tottit, a Roma csapatkapitányát. A válogatott játékos a "Gyerekekért-díjat” kapta meg, mert az elmúlt években rengeteg olyan jótékonysági akcióban vett részt, amelynek a szegény gyerekek megsegítése volt a célja. "Rendkívül büszke vagyok erre a kitüntetésre, és a jövőben is boldogan segítek a rászoruló kicsiken” – mondta Totti.Szintén a Romával kapcsolatos hír, hogy csütörtökön újabb fejezet íródott a Cassano kontra Capello regényben. A fővárosiak fiatal üdvöskéje és a gárda trénere korábban többször összekapott már, így nem meglepő, hogy ismét feszültség van köztük. A délelőtti tréning végén a játékosok a megszokott egymás elleni meccsre készültek, de Capello szólt a bokasérüléséből lábadozó Cassanónak, hogy ő ne játsszon a többiekkel. A játékos erre megsértődött, és se szó, se beszéd elhagyta a pályát. Folytatás pénteken…
Legfrissebb hírek

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
20 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
24 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
39 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
41 perce

Kilenc góllal legyőzte Hollandiát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
49 perce

A szünetig maradt az egygólos egyiptomi előny

Foci vb 2026
55 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
55 perce

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik