Az angoloké a rögbiarany

Az angol együttes hozhatta játékba a labdát, ám az ausztrálok rögött magukhoz ragadták a kezdeményezést és lendületes hazai támadások szemtanúi lehettünk ekkor. Ennek eredményeként a hatodik percben egy keresztbeívelt labdát a bal szélen Late Tuqiri kapott el a levegőből lehúzva azt és ért el vele célt. Bár a rúgást Elton Flatley elhibázta, az ausztrálok rúgóembere, miután szélről elvégzett rúgása után labdája a kapufáról pattant ki a mezőnybe. Sebaj, vezetnek a hazaiak...
5-0!
A jó kezdés igen élvezetes folytatást ígét, ki gondolta volna akkor még: ezzel a csapatok nagyrészt el is lőtték a puskaporukat, már ami a célokat illeti, hiszen ezt követően a hátralévő hetvennégy - plusz még húsz a hosszabbításban - percben már csak mindössze egy célra futotta a két csapat erejéből. Összesen. Na de ne fussunk azért ennyire előre az időben, haladjuk sorban a történtekkel.
A hazai előny megszületése után kiegyenlítettebbé vált a játék, amelynek végén a tizenkettedik percben szinte a félpályáról
Jonny Wilkinson büntetőrúgásból szépített:
5-3.

Precíz emberek az angolok és szeretik a rendezett dolgokat, legalábbis ezt vonhattuk le a látottakból. Egyértelműen átvették a kezdeményezést, bár a cél elérésétől igen messze álltak, ez azonban nem zavarta meg Jonny Wilkinsont abban, hogy a huszadik percben büntetőből ismét betaláljon a hazai kapuba:
5-6.
Ezt követően az ausztrálok már egyszer sem jutttak előnybe a mérkőzés folyamán! Újabb nyolc perc telt el - a huszonnyolcadikban jártunk éppen akkor - és jött, szinte már menetrendszerűen Wilkinson újabb rúgásból elért találata:
5-9.
A harmincadik percben az ausztrálok ráéreztek, hogy komoly gondjuk is lehet abból, ha megugruk az ellenfél, nehéz lesz tartaniuk a lépést és visszakapaszkodni, ezért ők is feladták a látványosabb, több pontot érő cél elérését és inkább a rúgásokkal próbálkoztak, de Elton Flatley ismét hibázott. A mérkőzésnek ebben az időszakában hetven-harminc százalékban az angolok birtokolták többet a labdát. Hátul jól zártak, nem adták meg az ausztráloknak azt az előnyt, hogy felzárkozzanak. Sőt! A harmincnyolcadik percben már kilenc pontosra növelték az előnyüket. Egy ártatlan középpályás szituációból - tulajdonképpen tucatnyi hasonló pozíció volt már ebből akkor a mérkőzés folyamán - az angolok három villámgyors passzból célt értek el. A befejezőember a szélvészgyors, kiismerhetetlen testcselekkel operáló Jason Robinson volt, de említsük meg ennél a helyzetnél is Jonny Wilson nevét, aki őt a befutása-bevetődése előtt a labdával játékba hozta:
5-14.

A büntetőrúgásnál Wilson ugyan hibázott, de az előny, amit az angolok a szünetre összeszedtek maguknak, tiszteletet parancsolt már ekkor.
A második félidő elején, a negyvennyolcadik percben az ausztrálok azonnal szépíteni tudtak, Elton Flatley "természetesen" rúgásból szerzett csapatának három pontot. Két rossz kísérlet után harmadikra már nem hibázott, igaz ezúttal kihagyhatatlan helyről végezhette el a rúgást:
8-14.
Az auszik rúgóembere kedvet kapott a pontszerzéshez, de félpályáról elvégzett rúgása az ötvennegyedik percben célt tévesztett. Hiába, ami bejött Wilkinsonnak kétszer - mármint a félpályáról -, az Flatleynek nem ment. Legalábbis ekkor még nem... Hiszen a hatvanegyedikben ideálisabb pozíciból elvégzett rúgása után igencsak megközelítették az angolokat. Flatley ekkor kezdett belejönni a dolgokba:
11-14.
A hetvenkettedikben Wilkinson akciógólt próbált meg szerezni, a feltételes módban való fogalmazásból már biztos kiderült: hiábavaló volt a próbálkozása. Nem úgy a túloldalon rúgótársáé... Pedig akkor már csak egy perc volt hátra a rendes játékidőből, a hetvenkilencedikben jártunk, amikor a "mindent egy lapra feltévő" ausztrál rohamok közepette Flatley kiegyenlített:
14-14.
A találat után már nem is volt idő az újrakezdéshez, jöhetett a hosszabbítás, két igen fáradt és elcsigázott csapat részvételével, ekkor frissítés gyanánt már többet cseréltek az edzők.
Az első felvonás harmadik percében aztán nem volt pardon és Wilkinson rúgásból azonnal visszavette a vezetést az angoloknak:
14-17

Már-már úgy tűnt, ki is védekezik a hosszabbítás első, majd második félidejét fegyelmezett, taktikus játékukkal, ám a kilencvennyolcadik percben, a lefújás előtt alig másfél perccel Elton Flatley ismét kiegyenlített! Nagy rendező az élet, főként ha a rögbiéletről van szó. Kell-e mondani, ez sem akciógól volt - bár közvetlen előtte akár célt is ígérő ausztrál támadás futott végig középen -, de ez a házigazdákat talán a legkevésbé sem érdekelte, hiszen ismét elkapták a már veszni látszó szalmaszál végét:
17-17.
Persze a sorsot nem lehet a végtelenségig kísérteni, utolsó percekben elért egyenlítő találatokkal, ez a kettő is túl szép - egyben sok - volt már egy mecsre. Így gondolta ezt - ki más, mint - Jonny Wilkinson! Nehéz szavakba és mondatokba formálni, amikor valaki a hosszabbítás utolsó percében még veszi magának az erőt és bátorságot ahhoz, hogy távolról, akció közben elengedjen egy kapura lövést, de mivel az angolok és a meccs legjobbjának ezen a döntőn szinte minden bejött, miért ne próbálkozott volna meg. Azért csak majdnem midnen, hiszen előtte már kétszer próbálkozott akciógóllal, de mind a két kísérletét elrontotta. Nem így a legfontosabb pillanatban, kialakítva ezzel a végeredményt:
17-20!
Miután másodpercekre került már csak játékba a labda, nem volt nehéz megjósolni, itt már semmilyen csoda nem segíti hozzá a hazaiakat, hogy ismét, immár harmadszor is kiegyenlítsenek. Anglia a világbajnok!
A döntőben két fáradtnak tetsző, ám lelkes és motivált együttest láthattunk, amelyek a biztonságos és határozott védekezést nem igazán voltak hajlandóak feláldozni a látványos, ám némiképpen ezért kockázatos támadójátékért.
Ennek eredménye a pontszegény találkozó, de az angolokat kárpótolja a győzelem, míg a trónfosztott ausztráloknak a vb-ezüst mellé marad a vígasz: kétszer is a sírból hozták vissza a mérkőzést és az csak harmadszorra nem sikerült nekik.