Klien a befutó a Jaguarnál?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.11.30. 22:37
Címkék
Brit lapinformációk szerint a Jaguar-istálló megtalálta Mark Webber csapattársát. A kiválasztott a Guardian szerint az osztrák Christian Klien, az európai Formula3-as bajnokság ezüstérmese, aki az e heti teszteken roppant meggyőző teljesítményt nyújtott, ráadásul személyes szponzora által hatmillió fontot is hozna a csapathoz.
"Kiváló teljesítményt nyújtott a valenciai teszten, egyszer sem került a kereke a fűre vagy a kavicságyra. Roppant határozott volt, kiegyensúlyozott tempót produkált, és technikai szempontból is fantasztikus szakmai érzékkel rendelkezik” – mondta a Jaguar szóvivője, míg nem hivatalos forrásból a Guardian úgy értesült, hogy a csapat vezetői ostobaságnak tartanák, ha elszalasztanák Klien szerződtetésének lehetőségét. Ám még semmi sem dőlt el, ezzel úgy tűnik, Justin Wilsonnak befellegzett, a szezon utolsó öt futamán a Jaguar-Cosworth volánjánál csupán egyetlen pontot szerző angol vélhetően visszamegy a Minardi-csapathoz.Alex Wurz, a McLaren osztrák tesztpilótája a hét végén bejelentette, hogy Wokingban marad, a Kliennel együtt tesztelő amerikai Townsend Bell leszerepelt, így Klien egyetlen vetélytársa Jos Verstappen lehet. A holland már számtalanszor bizonyított, hatalmas a szurkolótábora, ráadásul szponzorai több pénzt visznek a csapatához, mint Klienéi. Ami miatt mégis Klient választanák, az, hogy Milton Keynes-ben a jövő csapatát építik. Szintén a Ford-konszernhez tartozó hír, hogy a vállalat úgy döntött, ralicsapata rajthoz áll a jövő évi világbajnokságon, és teljesíti a 16 futamos szezont.
Legfrissebb hírek

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
11 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
11 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
18 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
18 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
36 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
41 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
47 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
49 perce
Ezek is érdekelhetik