Jövőre is pályázik

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.12.02. 21:43
Címkék
Az elmúlt hét végén ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) megalakulásának 40. évfordulójáról. A lausanne-i olimpiai központban tartott eseményről Kamuti Jenőt, a szervezet elnökét kérdeztük.
– Az összejövetel keretében adtuk át a különböző díjakat azoknak a versenyzőknek és sportembereknek, akik az elmúlt esztendőben egy-egy sportszerű cselekedettel kiemelkedtek társaik közül, illetve jutalmaztuk azokat a már visszavonult sportolókat, akiknek egész pályafutását áthatotta a fair play szelleme – kezdte Kamuti Jenő, az egykori kiváló tőrvívó, aki 1977-ben elnyerte az UNESCO fair play díját.– Ezúttal nem érkezett hír magyar kitüntetettről…– Valóban, mert most itthonról senkit sem terjesztettünk fel. Viszont én nagy becsben tartom az eddigi magyar díjazottakat, és azt tervezem, hogy ha az athéni olimpia után sorra kerülő közgyűlés rendezési jogát Budapest nyeri el, akkor arra az ünnepségre meghívjuk az összes magyar díjazottat. – Az idén először megvalósult tervet, vagyis azt, hogy egy-egy olimpiai sportág világbajnokságán is figyelik és értékelik a sportszerű cselekedeteket, folytatják? – Igen. Ez az ötlet nagy tetszést aratott, az idén az öttusa-, az atlétikai és a vívó-vébén osztottunk díjakat, és a sorozatot az éppen zajló horvátországi női kézilabda-világbajnokságon folytatjuk, amikor a legsportszerűbb játékost vagy csapatot jutalmazzuk. Elnökként nagyon örülök annak, hogy egyre többen tartják újból fontosnak a példamutató, a nem minden áron a győzelemre törő viselkedést. Sajnos, a mindennapi életből sok rossz hatás beszivárgott a sportba, de mi szeretnénk elérni az ellenkezőjét. – Szavaiból érződik, hogy szívügyének tekinti ezt a mozgalmat. Talán nem is kellene feltennem a kérdést, hogy a jövő májusi tisztújító kongresszuson megpályázza-e újból az elnöki posztot.– Igen, megpályázom, mert szeretem ezt a munkát, és mások is értékelik a tevékenységemet. Hadd dicsekedjek el azzal, hogy négyéves elnöki tevékenységem elismeréseként a hét végén a görög olimpiai bizottságtól kitüntetést vehettem át, ami nem más, mint az első újkori olimpiai játékokon kiosztott ezüstérem mása.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
45 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
52 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
54 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2 órája