Karácsonyra megnyitják az újpesti fedett csarnokot

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.04. 21:56
Címkék
Idei utolsó ülésén a Magyar Jégkorong-szövetség elnöksége először is véglegesítette a MagyarországKanada mérkőzés helyszínét: jóváhagyta az elnök és a két alelnök javaslatát, azaz immáron végleges, hogy február 3-án Székesfehérvárott találkozik a magyar együttes a tengerentúliakkal. A legjobb ajánlatot tévő fehérváriakkal meg is kötötték a szerződést.
Az elnökség ezután megtárgyalta és jóváhagyta a 2004. évi költségvetést, amely körülbelül 154 millió forintra rúg. Természetesen ez a szám módosulhat, annak függvényében, hogy sikerül-e a már fiksz három nagy esemény mellé megszerezni a negyedik rendezési jogát is, elvégre a szövetség terveiben a Magyarország–Kanada összecsapás, a debreceni ifjúsági-világbajnokság (március 28–április 3.) és az ősszel esedékes Eurotour-torna mellett szerepel az olimpiai selejtező idehozatala is, ám ennek helyszínéről csak a prágai A-csoportos világbajnokságon dönt a nemzetközi szövetség vezérkara.Jóváhagyták a december 14-én kezdődő berlini divízió–1-es junior-világbajnokságra utazó válogatott névsorát is: fiataljainknak a bennmaradás kiharcolását tűzték ki célul. A felnőtt válogatott december 18–20-án Szlovéniában zárja az idényt, az ottani Eurotour-állomásra utazó keretre is áldását adta a grémium – érdekesség, hogy majdnem tíz esztendő után visszakerült a csapatba a Fradi kapusa Bán Károly, aki már az 1992-es angliai C-csoportos vb-n is ott állt a magyar kapu előtt. Az elnökség tudomásul vette a Dunaújvárosi AC képviselőjének, Szélig Árpádnak a bejelentését, mely szerint a DAC Holló István átigazolását – tőlük szerződött át az FTC-be – jogi úton támadja meg. A testület súlyosbította a Miskolc szlovák légiósának, Jan Faithnak a büntetését: a hokis november 15-én, az UTE elleni bajnokin botjával lábon vágta a játékvezetőt, amiért első fokon két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, ám az elnökség helyt adott a Játékvezetői Testület fellebbezésének, és immáron "jogerősen” december 31-ig tiltotta el a magáról megfeledkezett korongost. Végül egy jó hír: immáron bizonyosra vehető, hogy december 22-én nyitja meg kapuit Újpesten az új Megyeri úti jégcsarnok, melyben az első nagy esemény a január 11-i Magyar Kupa döntője lesz. Egyébként elkészült ez utóbbi esemény sorsolása is. Ezek alapján január 5-én a Ferencváros Győrben játszik selejtezőt a négy közé jutásért, s e találkozó győztese az elődöntőben (január 10.) az Alba Volán-FeVitával mérkőzik, míg a másik ágon Dunaújvárosi AC–UTE elődöntő lesz, a bronzmecscset és a finálét pedig – amit minden valószínűség szerint a Sport1 közvetít majd – január 11-én rendezik.
Legfrissebb hírek

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
1 perce

Sztárjátékosai veszekedéséről kérdezték a belgák kapitányát

Foci vb 2026
8 perce

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
18 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
21 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
30 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
32 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
45 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce
Ezek is érdekelhetik