Ferguson kórházban feküdt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.05. 20:47
Címkék
Kisebb szívproblémája miatt kórházi kezelésre szorult Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője  jelentette az MTI. A klub pénteki közleménye szerint a "beavatkozás jól sikerült, a tréner állapota kiváló, minden bizonnyal ott lesz szombaton az Old Traffordon az Aston Villa elleni bajnokin.
Ezt a sikeredző is megerősítette, miután "visszavette” csapatát segítőjétől, Mike Phelantől. "Újra csak arról volt szó, hogy a szenzációéhes újságok felnagyítottak egy dolgot. De ez ellen nem tudok mit tenni. Néhány hónappal ezelőtt, egy rutinellenőrzés során derült fény a kisebb rendellenességre, ezt próbálták meg orvosolni csütörtökön egy kezeléssel. Az alapos vizsgálatok szerint nincs szó nagyobbb szívelégtelenségről” – mondta Ferguson.A 62. életévét december 31-én betöltő szakember 1986. november hatodika óta irányítja a "vörös ördögöket”, s már tárgyalnak arról, hogy meghosszabbítsák 2005-ben lejáró szerződését.Ferguson irányításával az MU nyolc bajnoki címet szerzett, 1999-ben Bajnokok Ligája-győztes volt. Ezenkívül KEK-diadal (1991), négy FA Kupa-, valamint egy-egy Európai Szuperkupa-, Világkupa- és Angol Ligakupa-siker is fűződik a Ferguson-korszakhoz. (Szintén Fergusonról szóló hír, hogy a Manchester United hivatalosan bocsánatot kért az Angol Labdarúgó-szövetségtől, amiért a skót azzal vádolta meg az FA-t és az Arsenalt, hogy paktumot kötött a két csapat rangadóján történt botrányt követő büntetésekről.)A skót vezetőedzőt szimpátiájáról biztosította a Liverpoolt irányító Gérard Houllier, akinek 2001 októberében szívműtétje volt. "Alex munkamániás, elkötelezett híve a sportágnak, imádja az edzősködést és a csapatát. Örülök annak, hogy nincs szó súlyosabb problémáról, és semmi sem fenyegeti az életét” – fogalmazott a francia, akinek csapata szombaton rangadót játszik a Newcastle Uniteddel.A brit labdarúgás krónikájában több szívprobléma szerepel: Jock Stein skót szövetségi kapitánynak 1985-ben a Wales elleni vb-selejtezőn volt végzetes szívrohama. Kenny Dalglish 1991-ben a Liverpooltól távozott szívpanaszok miatt, utódja, Graeme Souness egy évvel később kapott szívritmus-szabályozót. Joe Kinnear 1999-ben a Wimbledon egyik bajnokija előtt kapott – szerencsére nem súlyos – szívrohamot.Tv: a Sport1 szombaton 13.15-től élőben közvetíti a Newcastle United–Liverpool mérkőzést
Legfrissebb hírek

Sztárjátékosai veszekedéséről kérdezték a belgák kapitányát

Foci vb 2026
5 perce

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
15 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
18 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
27 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
29 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
42 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik