Közelebb kerülni Athénhoz

G. R.G. R.
2003.12.05. 22:04
Címkék
A magyar válogatott tagjai felemás érzésekkel térhettek haza egy évvel ezelőtt a cancúni világbajnokságról, amelyen Kuttor Csaba a vártnál jobban szerepelt, s a 15. helyen zárt, Góg Anikó hetedik lett az U23-as lányok versenyében, Márkus Gergelyt, az Európai Triatlonszövetség főtitkárát pedig kinevezték a 2004-es athéni olimpia triatlon-versenyigazgatójának  ugyanakkor a többiek nem tudták emlékezetessé tenni fellépésüket, s a 2005-ös világbajnokság rendezési jogáért harcba induló Győr pályázata sem járt sikerrel.
Kevesebb mint egy esztendővel az athéni olimpia előtt talán még nagyobb jelentősége lesz az új-zélandi világbajnokságnak, hiszen a helyezésekért szerzett pontokkal kerülhet mindenki közelebb – vagy éppen távolabb – a nyári játékokhoz. A vb előtt Kuttor mellett Molnár Erika áll kvótát érő helyen a világranglistán, de a férfiaknál és a nőknél egyaránt maradt esély arra, hogy még egy versenyzőnk befusson. A férfiaknál a debreceni Lipták Tamás az 50 fős athéni mezőny hármas számú tartalékja, akárcsak Walkó Andrea a nőknél. Előbbi nem volt megfelelő erőállapotban a vb előtt, ezért lemondott az indulásról, Walkó viszont megpróbál közelebb kerülni az ötvenekhez. Amúgy teljes lesz a magyar csapat, a férfiaknál Kuttor mellett Ágoston Szabolcs és Hóbor Péter, a nőknél pedig Molnár, Walkó és Edöcsény Nóra képviseli majd színeinket.Queenstownban egyelőre nem sok jele a kezdődő új-zélandi nyárnak, a triatlonisták a napközben 15 Celsius-fokosra "felmelegedő” Hayes-tóban kezdik majd a versenyt, szombat reggel (magyar idő szerint péntek este) a juniorok a sprinttávon (0.75 km úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás), vasárnap a felnőttek és a 23 évnél fiatalabbak pedig a kétszer ilyen hosszú rövid (olimpiai) távon mérik össze tudásukat.A program
December 6., szombat. 8.00: junior nők (címvédő: Marion Lorblanchet, francia; magyar indulók: Gyenesei Judit, Koch Renáta, Poros Tímea). 8.15: junior férfiak (cv: Terenzo Bozzone, új-zélandi; mi: Benőcs Zoltán, Fecskovics Attila, Vanek Ákos)
December 7., vasárnap. 8.00: U23, nők (cv: Pilar Hidalgo, spanyol; mi: –). 10.30: U23, férfiak (cv: Brad Kahlefeldt, ausztrál; mi: Bajai Péter, Bíró Zsolt, Pocsai Balázs, Török Dániel). 13.00: nők (cv: Leanda Cave, brit; mi: Molnár Erika, Walkó Andrea, Edöcsény Nóra). 15.30: férfiak (cv: Ivan Rana, spanyol; mi: Kuttor Csaba, Ágoston Szabolcs, Hóbor Péter)
Internet: www.triathlon.org
A világbajnokok
Év Férfiak Nők
2002 Ivan Rana (spanyol) Leanda Cave (brit)
2001 Peter Robertson (ausztrál) Siri Lindley (amerikai)
2000 Olivier Marceau (francia) Nicole Hackett (ausztrál)
1999 Dmitrij Gaag (kazah) Loretta Harrop (ausztrál)
1998 Simon Lessing (brit) Joanne King (ausztrál)
1997 Chris McCormack (ausztrál) Emma Carney (ausztrál)
1996 Simon Lessing Jackie Gallagher (ausztrál)
1995 Simon Lessing Karen Smyers (amerikai)
1994 Spencer Smith (brit) Emma Carney
1993 Spencer Smith Michellie Jones (ausztrál)
1992 Simon Lessing Michellie Jones
1991 Miles Stewart (ausztrál) Joanne Ritchie (kanadai)
1990 Greg Welch (ausztrál) Karen Smyers
1989 Mark Allen (amerikai) Erin Baker (új-zélandi)
Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
14 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
26 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
30 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
48 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
1 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik