Kikapott, de óv a Volán

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.06. 22:50
Címkék
Rangadót játszottak szombat este Lengyelországban, ahol az Alba Volán-FeVita együttese a Nowy Targ otthonában lépett jégre az Interliga keretében.
A sorozatban harmadik helyen álló vendéglátók szereztek vezetést az első harmadban, amit a negyedik helyezett fehérváriak még ebben a játékrészben Ocskay révén kiegyenlítettek. A folytatás kísértetiesen hasonlóan alakult: a második és a harmadik harmadban is a lengyelek góljára válaszoltak az albások. Miután a rendes játékidő 3–3-as döntetlennel zárult, következett a hosszabbítás, amelynek az elején létszámfölényben játszó hazaiak megszerezték a győztes gólt. Ám korántsem biztos, hogy ez a 4–3 lesz a hivatalos végeredmény, ugyanis az Alba vezetősége bejelentette: játékvezetői műhiba miatt megóvja a mérkőzést. Az történt ugyanis, hogy a rendes játékidő lejárta előtt két fehérvári hokist is kiállított a lengyel bíró, így a ráadásban öt hazai állt fel három magyarral szemben. A szabályok szerint azonban a hosszabbításban maximum négy játékos játszhat mindkét oldalon, így a fehérváriak véleménye szerint a kettős emberelőny helyett csúsztatott emberelőnyt kellett volna alkalmaznia a játékvezetőnek, azaz négy hazai és három volános hokisnak kellett volna a pályán lennie két és fél percig. Az Alba szakvezetése már a hosszabbítás előtt reklamált, ám a lengyel bíró hajthatatlan volt, így kettős létszámfölénnyel kezdhették a hazaiak a hosszabbítást. Amint azt idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató elmondta, az előírt határidőn belül benyújtják az óvást, és biztosak abban, hogy számukra kedvező döntés születik majd.Interliga
Wojas Podhale Nowy Targ (lengyel)–Alba Volán FeVita 4–3 (1–1, 1–1, 1–1, 1–0 – hosszabbítás után)
Az Alba Volán gólszerzői: Ocskay, Tőkési, Fedor
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
9 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
12 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
21 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
23 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
35 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik