Kristóf első sikere

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2003.12.07. 21:28
Címkék
Az már szombaton kiderült, hogy a Gál István, Oroszlán Tibor kettős megszerezte a hatodik terepralibajnoki címét. A viadal előtt még ketten pályáztak az elsőségre, de Gál motorhiba miatt már az első szelektív szakaszon kiállni kényszerült, a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó pedig elakadt a sárban, emiatt olyan hátrányba került, hogy nem volt értelme folytatni. Szóval, maradt az eredeti sorrend és az eredeti pontszámok: Gál öt ponttal legyőzte a Dakarra készülő Nissan-pilótát.
Az első nap végén Benyó Miklós állt az élen, méghozzá egy dízel Terracannal. A tavalyi bajnok egészen az utolsó szelektív szakaszig tartani tudta a pozícióját, ott azonban elakadt a sárban, és jó néhány percet elvesztegetett. Pedig ha győz, ő lett volna az első magyar pilóta, aki dízel géppel nyer ob-futamot. A sárban eltöltött idő azonban túl hosszúra nyúlt, és Kristóf Mártonnak sem kellett több: átvette a vezetést, és megszerezte pályafutása első abszolút futamgyőzelmét. Benyó bejött a második helyre (az idén immár harmadszor), a bronzérmes pozíciót pedig az egész évben rengeteg technikai gonddal küszködő Horváth Béla harcolta ki. Utóbbi pilótának egyébként ez volt a legjobb eredménye az idén. Folytatás jövőre – már persze azoknak, akik nem neveztek a Dakarra, a hazai mezőny öt párosa ugyanis ott lesz a sivatagi show január 1-jei rajtjánál Clermont Ferrand-ban. Murczin Pajero Szerviz-kupa, az ob 8. futama
Abszolút végeredmény: 1. Kristóf Márton, Hujber Imre (Premier Motorsport Club, Bowler) 2:02:22, 2. Benyó, Maurer (Hyundai Auto Hungary Team, Hyundai Terracan) 2:05 perc hátrány, 3. Horváth B., Tóth Gy. (Premier Motorsport Club, Mercedes G560) 3:53 p h., 4. Gyabronka, Csató (Cross Country Club, Nissan Pick-Up) 13:40 p h., 5. Tóth L., Hudy (Cross Country Club, Jeep Cheroke) 16:19 p h., 6. Varga I., Pocseg (Cross Country Club, Nissan Patrol) 26:35 p h.
A bajnokság végeredménye (nem hivatalos, a mínuszolás után). Bajnok: Gál István, Oroszlán Tibor (Autó Eldorádó MSE, G. Baba Proto Evo) 122 pont, 2. Kis, Czeglédi (K-Sped Porsche ASE, Nissan Navarra Pick-Up) 117, 3. Szalay, Laklóth/Révész (4x4 Off Road Club, Chevrolet Blazer) 95, 4. Benyó, Maurer 81, 5. Murczin, Garamvölgyi (3.D. Racing, Mitsubishi Revo) 50, 6. Varga, Pocseg 49
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
10 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
12 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
34 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája