Schumi kontra vadászgép

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.11. 21:34
Címkék
Michael Schumacher összecsapott egy vadászbombázóval. Persze, a különös teszt nem arra irányult, hogy megnézzék, használható-e a Ferrari háború esetén, hanem a két jármű gyorsaságát hasonlították össze.
A hatszoros világbajnok 2–1-re elveszítette a csatát, de már az is rendkívül meglepő volt, hogy a 600 méteres távon az F2003-GA le tudta győzni az Eurofighter Typhoont (900 és 1200 méteren a vadászrepülőben ülő olasz űrhajós, Mauricio Chelli volt gyorsabb). A vadászbombázó egyébként mindössze az első négyszáz métert tette meg a Baccarini reptér aszfaltján, utána felemelkedett a levegőbe. Szurkolók ezrei kísérték figyelemmel a helyszínen a különös csatát, amelynek a végén Schumacher így nyilatkozott: "Érdekes verseny volt, annak ellenére, hogy nem nehezedett rám akkora nyomás, mint amikor Montoyával küzdöttem.”Érdekesség, hogy a Ferrari 600 kilós és a végsebessége 369 km/óra, miközben a vadászgép (az összes felszereléssel) 21000 kilogram súlyú és 2450 km/órás sebességre képes.Korábban is volt már versenyautó– repülőgép párharc, nem is egy, az elsőt 1931-ben tartották – akkor Tazio Nuvolari egy Alfa Romeót állított csatasorba egy kétfedeles Caproni ellenében. Szintén a Ferrarihoz kapcsolódó hír, hogy brit lapértesülés szerint Kimi Räikkönen 2005-től felváltja Rubens Barrichellót a vörös négykerekűben. S ha már az átigazolási pletykáknál tartunk, itt van egy a Minardival kapcsolatban: a kiscsapatnak köztudottan két üres pilótaülése van, de persze a jelentkező jóval több. Ma éppen az indiai Narain Karthikeyan teszteli az autót Vallelungában. Az indiai nagyon szeretne a Formula–1-ben szerepelni, ám a pilótaülésért többek között a magyar Baumgartner Zsolttal kell megküzdenie, akinek a menedzsere szintén felvette a kapcsolatot a Minardival.Körözik Irvine-t

LONDON. Elfogató parancsot adott ki az illetékes londoni bíróság csütörtökön Eddie Irvine ellen, akit a rendőrség még a nyáron gyorshajtáson kapott – egy robogó nyergében. A volt Formula–1-es pilóta, aki a Ferrarival világbajnoki második volt, júliusban a londoni Hyde Parkban motorozott, amikor a rendőrök megállították, mert túllépte a 30 mérföldes (48 kilométer/órás) sebességhatárt. Az ellenőrzés során kiderült, hogy Irvine jogosítványa nem is érvényes a kismotorra, ráadásul a robogónak kötelező biztosítása sem volt. A drákói brit közlekedési rendszabályok alapján mindez együtt már bírósági tárgyalást von maga után, és Irvine-t be is idézték a londoni rendőrbíróságra. A szerdán esedékes tárgyaláson azonban nem jelent meg, és ki sem mentette magát, ezért az eljáró bíró csütörtökön elfogató parancsot adott ki ellene.
Legfrissebb hírek

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
6 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
11 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
28 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
29 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
33 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
33 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik